Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
NŐI NAPOZÓ

Meghalt, de még él!

Szigeti-Aszódi Szilvia | 2023.03.01.
Újabb hajmeresztő történet az Egyesült Államokból: egy férfi kapott egy hivatalos levelet, melyben közölték vele, hogy meghalt, majd egy hosszas kálvária során kellett bebizonyítania, hogy nagyon is él.

Egy férfi élete legsokkosabb napját élhette át, amikor kapott egy levelet a kormánytól, melyben arról tájékoztatták, hogy meghalt. A 48 éves Mark Cusack, Hungerford volt városi tanácsosa érthető módon meglepődött a levél tartalmán, melyet a Munka- és Nyugdíjügyi Minisztériumtól (DWP) kapott.
A levélben ugyanis közölték, hogy a férfi “tragikus módon elhunyt”, ami újdonság volt Mark számára, főként azért, mert “halála” után elvették tőle biztosítási számát, így pedig nem tudta befizetni adóját.
Mark megosztotta, még korábbi munkahelyét is értesítették haláláról, és végül a háziorvosával kellett egyeztetnie, hogy orvosi igazolást adjon ki arról, hogy életben van. Kifejezetten komikusnak tűnik az eset, ám a valóságban egyáltalán nem az: ugyanis ha a kormány azt hiszi, hogy egy állampolgár életét vesztette, hatalmas erőfeszítésbe kerül, hogy az érintett bebizonyítsa ennek ellenkezőjét.

A férfi megosztotta, most már látja a dolog vicces oldalát, hiszen sikerült elintéznie az igazolást, miszerint él, s elárulta, még háziorvosa is azzal viccelődött, hogy ki kellene használnia a helyzetet:
“Viccelődött, hogy fontolóra kellene vennem, hogy beváltom az életbiztosításomat. Jelentettem az ügyet az Action Fraudnak, mivel korábban már volt egy személyazonosság-lopási ügyem. A jelenlegi helyzet talán komikusnak tűnik, de sok következménye van. Tényleg nem szeretném, ha bárki más is szembesülne azzal a helyzettel, hogy hirtelen “elhunyt”, különösen nem olyanok, akiknek egészségi állapota tényleg rossz, vagy akik kiszolgáltatott helyzetben vannak.”
 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: