Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - KÖZÉLET

Megkezdte a Magyar Honvédség a területvédelmi tartalékosok nagyarányú létszámnövelését

Müller Ádám | 2024.06.23.

Megkezdte a Magyar Honvédség a területvédelmi tartalékosok nagyarányú létszámnövelését, az elindított toborzó kampányban pedig várják azokat, akik hozzá szeretnének járulni Magyarország védelméhez.

A toborzás célközönsége a 18-55 év közötti korosztály. Hozzátette, hogy a jelentkezők különböző juttatásokban részesülnek: szerződéskötéskor egyszeri bruttó 150 ezer forintot kapnak, a rendelkezésre állási díj bruttó havi 50 ezer forint. A felsőoktatásban tanulók havonta bruttó 160 ezer forint, a szakképzésben tanulók bruttó 110 ezer forint ösztöndíjra jogosultak, amennyiben tanulmányaik alatt szolgálatot vállalnak. Emellett bruttó 500 ezer forintos eseti ajánlási bónusz jár annak, aki még egy területvédelmi tartalékost hoz magával.

A szerződéseket általában öt évre kötik. Az első évben 25 nap, a következő években 15 nap, kötelezően pedig 7 nap kiképzéssel tudják eljuttatni a tartalékosokat addig a szintig, hogy megfelelően fel legyenek készítve az ország fegyveres védelmére.

MTI





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: