Megújult kúttal a zavartalan ellátásért
Az energiaügyi minisztérium 15 millió forintos támogatásával újult meg Gecse község ivóvíz ellátása. A létesítmény több, mint 30 éve szolgál. A projekt keretében felújították a kútfejet, a víztorony és a gépház berendezéseit, helyreállították a szűrőréteget. A pályázat kedvezményezettje, a Pápai Víz- és Csatornamű Zrt. a munkálatok alatt folyamatosan biztosította a vízellátást. Vörös Dániel vezérigazgató elmondta, hogy ez egy egykutas vízbázis, melyben minden elem egymásra épül. A beruházásnak köszönhetően a kút vízhozama megközelítőleg 50 %-kal nőtt, melynek hatására hosszú távon biztosított a település ivóvíz ellátása. Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő a kormány szerepét emelte ki, hiszen az elmúlt években több milliárd forint értékben biztosítottak forrást vízi közmű felújításokra, ennek része volt a gecsei beruházás is. Mint elmondta az Energiaügyi Minisztériumban V. Németh Zsolt víziközmű-ágazatért felelős államtitkár közreműködésével került a 15 millió forintos támogatás Gecsére. A kivitelező a WAPPtech Környezettechnológiai Kft. volt, akik az előírt július 31-i határidőre el is készítették a beruházást. Istenes Gyula, Gecse polgármestere kiemelte, egyáltalán nem mellékes, hogy ki szolgáltat vizet a faluban és ki gondoskodik a rendszeres karbantartásról. Mint elmondta nagyon jó a kapcsolatuk a pápai vízművel, jó kezekben van a község vízellátása a beruházásnak köszönhetően újabb több évtizedig.