Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Megújultak a Kálvária stációi

Varga András | 2023.12.17.

Vasárnap délelőtt a Kálvária templom szentmiséje után Dr. Mail József apát plébános áldotta meg a megújult stációkat és azt a kamerarendszert,
ami a temetőt és a templom környékét figyeli. Mint a szentbeszédben elhangzott a városi hívek összefogásával készült el a Kálvária a 18. század elején.
1740-ben a város lakott területén kívül volt ez a rész. Esterházy Ferenc adta az egyháznak, ahova aztán szekereken hordták a földet és alakították
ki a dombot, amire felépítették a Golgotát is.

Az oda vezető út mellett készültek el a Fájdalmas rózsafűzér öt titkát rejtő stációk. Aki érettünk vérrel verítékezett,
akit megostoroztak, akit tövissel koronáztak, aki érettünk a keresztet hordozta, és akit érettünk a keresztre feszítettek – ezeket a jeleneteket örökítik meg szobrok a kis házikókban
amelyeket most az önkormányzat és a hívek támogatásával felújítottak, hiszen a rongálásoknak és az időjárásnak nagyon ki vannak téve ezek az állomások.


Mint Dr. Mail József elmondta nemcsak az egyházközség díszei ezek a stációk, hanem a városé is, hiszen nagyon sokan zarándokolnak emiatt Pápára, az apát plébános gyakorta vezet
csoportokat, mondja el a történetüket és imádkozik együtt a zarándokokkal. A szentmise végén Unger Tamás alpolgármester és Venczel Csaba a körzet képviselője jelenlétében áldotta
meg azeket az épületeket és azt a kamerarendszert, amit a temető és a templom biztonsága érdekében telepítettek.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: