Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Megválasztották a gólyabál szépét

Horváth Andrea | 2022.11.11.

Két év kihagyás után ismét megrendezték a Pápai Szakképzési Centrum Jókai Mór Közgazdasági Technikumában és Kollégiumában a hagyományos gólyabált. 21 pár táncolt az elegáns alkalmon, melynek minden esztendőben elmaradhatatlan eleme a szépségverseny.

A programot a Diákönkormányzat szervezte. Szabóné Horváth Katalin, a DÖK munkáját segítő pedagógus elmondta, hogy ezúttal kivételesen nem csupán a kilencedikeseknek ajánlották fel, hogy részt vehetnek a gólyabálon. Kárpótolni szerették volna a tavaly kezdőket, s néhány tizedikes élt is a lehetőséggel.

A diákoknak ezúttal is az egykori közgázos, Bódi Kornél tanította be a keringőt. Kornél elismerően szólt a tanítványairól, mint mondta, öröm volt velük dolgozni, könnyen és gyorsan elsajátították a lépéseket, koreográfiát.

Az a lány, aki jelentkezik a táncra, automatikusan részese, nevezettje a szépségversenynek is. A klasszikus forgatókönyv szerint a párok bevonulnak, elhangzik a bemutatkozás, s következhet a tánc. A keringő után a fiúk egy szál virággal köszönik meg a táncot.

A szépségverseny helyezettjeit a zsűri és a közönség választotta ki ezúttal is. Az első helyezett Takács Sára lett, a második Kovács Karina, a harmadik pedig Soós Viktória.

Takács Sára lett a gólyabál szépe


  • Friss hírünk
    ZENE

    Új „szerepben” a kolumbiai művész…

    A kolumbiai énekes/színész, Maluma (1994) múlt héten...

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: