Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - SPORT

Megvan a kajak-kenu EB csapat

Gáspár Milán | 2022.08.16.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány kijelölte a müncheni multisport Európa-bajnokság keretén belül csütörtöktől vasárnapig sorra kerülő kajak-kenu kontinensbajnokságra utazó magyar csapatot.

Az épeknél 33, a para szakágban pedig – Hajdu Botond döntése nyomán – tíz versenyző képviseli majd az országot a bajor fővárosban.
A magyar válogatott négy arany-, egy ezüst-, és hat bronzérmet szerezve második helyen végzett az augusztus eleji, kanadai világbajnokság éremtáblázatán, s a szövetség tájékoztatása szerint az Európa-bajnoki csapathirdetésénél – a jövő évi, olimpiai kvalifikációs vb-csapat kialakításán túl – a 2023-as Európa Játékokra való kijutás lehetősége is szempont volt.
A Halifaxben két világbajnoki címet szerző Kopasz Bálint ezúttal is K-1 1000 méteren, valamint Nádas Bencével K-2 500-on indul.
Hüttner Csaba néhány számban változtatott a vb-csapathoz képest, így mindkét 500 méteres kajaknégyes más összeállításban indul Münchenben. A férfi kvartettben Varga Ádám helyett Balogh Gergely került a hajóba, a tavaly ezer méteren olimpiai ezüstérmes Varga pedig ezúttal K-1 500-on indul.
"A nőknél Gazsó Alida Dóra elé Kiss Blanka, Lucz Anna és Csikós Zsóka ül majd be a négyesbe, Fojt Sára és Pupp Noémi pedig a kettesbe került át" – mondta a kapitány.
A K-1 500 méteren ezúttal is a Halifaxben ezer méteren ezüstérmet szerzett Rendessy Eszter lesz a magyar induló, míg a férfi kenusoknál a vb-hez hasonlóan ezúttal is Adolf Balázs viszi a C-1 1000 méteres számot, a szintén olimpiai műsoron lévő férfi C-2 500-on pedig Hajdu Jonatán és Fekete Ádám áll rajthoz Németországban.
A női kenusokról Hüttner Csaba azt mondta, a "a vb-n 200-on és 500-on is bronzérmes Bragato Giada, Nagy Bianka kettős éremszerzése nem lepett meg, mivel már a világkupán is dobogóra álltak, Münchenben is ők indulnak mindkét távon."

 A magyar kajak-kenu Eb-csapat:
    férfi kajak:
K-1 200 m: Birkás Balázs
K-1 500 m: Varga Ádám
K-1 1000 m: Kopasz Bálint
K-1 5000 m: Noé Bálint
K-2 200 m: Balaska Márk, Csizmadia Kolos
K-2 500 m: Nádas Bence, Kopasz Bálint
K-2 1000 m: Noé Bálint, Kulifai Tamás
K-4 500 m: Kuli István, Csizmadia Kolos, Balogh Gergely, Nádas Bence
K-4 1000 m: Mizsér Márk, Béke Kornél, Erdőssy Csaba, Erdélyi Tamás
    női kajak:
K-1 200 m: Lucz Anna
K-1 500 m: Rendessy Eszter
K-1 1000 m: Pupp Noémi
K-1 5000 m: Kőhalmi Emese
K-2 200 m: Kiss Blanka, Lucz Anna
K-2 500 m: Fojt Sára, Pupp Noémi
K-2 1000 m: Kőhalmi Emese, Rendessy Eszter
K-4 500 m: Kiss Blanka, Lucz Anna, Csikós Zsóka, Gazsó Alida Dóra
    férfi kenu:
C-1 200 m: Korisánszky Dávid
C-1 500 m: Kiss Balázs
C-1 1000 m: Adolf Balázs
C-1 5000 m: Adolf Balázs
C-2 200 m: Korisánszky Dávid, Hodován Dávid
C-2 500 m: Hajdu Jonatán, Fekete Ádám
C-2 1000 m: Adolf Balázs, Fejes Dániel
    női kenu:
C-1 200 m: Takács Kincső
C-1 500 m: Balla Virág
C-1 5000 m: Balla Virág
C-2 200 m: Bragato Giada, Nagy Bianka
C-2 500 m: Bragato Giada, Nagy Bianka

    A para szakág kerete:
    nők:
KL1 200 m: Pulai Erika
KL2 200 m: Varga Katalin
KL3 200 m: Molnár Nikoletta
VL3 200 m: Molnárné Tóth Julianna
    férfiak:
KL1 200 m: Kiss Péter Pál, Suba Róbert
KL2 200 m: Rozbora András
KL3 200 m: Kiss Erik, Török Dávid
VL2 200 m: Suba Róbert, Juhász Tamás


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.12.18.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: