Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - KÖZÉLET

Megvan a végleges döntés a következő magyar űrhajósról

Müller Ádám | 2024.05.27.

A szakértői bizottság végleges döntése alapján Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld, míg a tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz, ők fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát

240-en jelentkeztek a küldetésre, akik közül egy rendkívül összetett folyamat során a szakértők végül kiválasztottak négy jelöltet, akik komoly kiképzésen estek át az űrdinamikától kezdve a könnyű repülőgépes pilótakiképzésen át a különböző fizikai tesztekig és tudományos munkákig.

Kapu Tibor 32 éves gépészmérnök lehet a következő magyar kutatóűrhajós, aki eddig leginkább az autóiparban dolgozott, és főleg akkumulátor-fejlesztéssel foglalkozott. Annak érdekében, hogy a misszió biztosan megvalósuljon, egy tartalékos űrhajós kijelölésére is sor került, ő pedig a 35 éves villamosmérnök, Cserényi Gyula lesz. Ők fogják végigcsinálni a kiképzés utolsó fázisát – írta közleményében Szijjártó Péter külügyminiszter.

Tájékoztatása szerint a kiválasztottak hamarosan az Egyesült Államokba utaznak, ahol az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), illetve egy szerződés alapján az Axiom Space nevű vállalat fogja biztosítani a kiképzésük utolsó fázisát.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: