Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Méhektől a vulkánokig – Tábor az Esterházy-kastélyban

Babos Petra | 2023.07.12.

A héten megkezdődött a nyári táborok sorozata az Esterházy-kastélyban. Az első turnusban 18 gyermek vett részt, akik elmondásuk szerint nagyon jól érzik magukat. A táborozókra egész héten számos színes és érdekes program vár.
Poráczky Tünde programszervező elmondta, az idei évben három turnusban szervezték meg a táborokat.


-A táborok létszámát húsz főben maximalizáltuk. Az elsőben 18 kisgyermek vesz részt, köztük vannak visszatérő gyerekek is, aminek nagyon örülünk. A legfiatalabbak júniusban fejezték meg az első osztályt, a nagyobbak pedig az ötödik osztályt – tudtuk meg Poráczky Tündétől.
Varga Zsolt, a tábor egyik vezetője elmondta, a tábor fő témája ezen a héten a méhek és a vulkánok.
-Úgy gondoltuk, a méh egy olyan élőlény, amelyik nélkül nincs élet, s ezt a gyerekek is jól tudják. A vulkánokat pedig azért választottuk, mert a Ság-hegyre kirándulunk majd, s ezt a kettőt próbáltuk összekötni egymással. Hívtunk egy méhészt is, Karvas Ágostont és kisfiát, Karvas Marcellt, ők a gyerekek nyelvén meséltek a méhészkedésről, a méhekről és a mézkészítés fortélyairól.

A hétfői nap az ismerkedéssel és játékkal telt. A gyerekek emellett megtekintették a kastély azon termeit is. Az első napot kézműves foglalkozás is színesítette, amelyen méhecskés gipszet festettek és papírból is méhet, kaptárt alkothattak. Emellett csináltak egy rovarlakot is, amelyet a Vajda Márta-iskola asztalos tanulói készítettek a nyári gyakorlatuk során a szakoktatójuk közreműködésével. A rovarlakot a táborozó gyerekekkel megtöltöttünk náddal, szalmával és különböző termésekkel is, azért, hogy a méhecskék otthonra lelhessenek. Ezt a Ság-hegyen szeretnénk elhelyezni – tudtuk meg a tábor egyik vezetőjétől.
Kedden délután ellátogattak a Pápai Médiacentrumba is, ahol a gyerekek megnézték az egyes munkafolyamatokat, megtekintették a stúdiót, valamint a vágó- és a szerkesztői helyiséget. A látogatás során megismerkedtek a Pápa Városi Televízióval, a Pápai Médiacentrum online felületével, a Pápa és Vidéke magazinnal, valamint a Rádió Pápával.


A hét során ellátogatnak még a Kékfestő Múzeumba, a piacra, a várkerti játszótérre és bringóhintóznak is a gyerekek. Lesz még bonbon készítés és kézműves foglalkozás is vár a résztvevőkre.
A gyerekeket Tóth Andrea és Varga Zsolt pedagógusok várják szórakoztató és élményeket nyújtó programokkal az öt nap során. Az Esterházy-kastélyban szervezett tábor a következő turnussal a jövő héten folytatódik.


  • Friss hírünk
    Videó
    Youtube Élő

    Élő közvetítés

    Élő közvetítés Pápa Város...

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: