Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Mesék és mesélők

Horváth Andrea | 2024.10.04.

A Jókai Mór Városi Könyvtár gazdag programot szervezett az Országos Könyvtári Napokhoz kapcsolódva. Hétfőn felnőtteket várta meseest, kedden papírszínház fogadta a gyerekeket, tegnap könyvállomást adtak át a vasútállomáson, csütörtökön pedig Vadadi Adrienn író tartott mesés, játékos foglalkozást az ovisoknak A Jókai Mór Városi Könyvtár idén immár 18. alkalommal csatlakozott az Országos Könyvtári Napok programsorozatához, melynek minden évben más a központi témája, mondta Polovitzerné Antal Mónika szakmai vezető.

– Az idei év mottója, jó szóval oktasd, játszani is engedd, vagyis a játékosság és a négy elem köré csoportosulnak a rendezvények az Országos Könyvtári Napok keretén belül. Ehhez próbáltunk mi is igazodni, de főleg inkább a játékosságot ragadtuk meg – hangsúlyozta a vezető.

 

 

Csütörtök délelőtt Vadadi Adrienn volt a könyvtár vendége. Az írónő elmesélte, hogy óvónőként dolgozott, amikor megírta az első történetét az egyik csoportjába járó gyermekről, aki nehezen talált barátokat. – Volt az egyik csoportomban egy kislány, aki nagyon szeretett volna barátokat, de sehogy se sikerült neki összebarátkozni senkivel. Egyik nap hazamentem az óvodából, írtam egy olyan mesét, aminek ő volt a főszereplője, ott játszódik az ovis csoportban, és mindenki csak vele szeretne játszani. Másnap elmentem a gyerekekhez, meseidőben leültünk a szőnyeg szélére, s ezt a mesét mondtam el nekik. Ott tényleg lehetett látni a mese hatalmát, a mese csodáját.

 

Az írónőnek azóta közel 50 gyermekkönyve megjelent már, van, amely néhány iskolában kötelező olvasmány, és van, amiből színdarab is készül. Vadadi Adrienn a katolikus iskola apróságainak tartott rendkívül jó hangulatú foglalkozást.

 

A rendezvénysorozat következő vendége október 4-én, pénteken Kepes András lesz. Kepes András vetített képes előadást tart a JMK-ban, arról mesél, hogy a televíziózást miért hagyta ott, miért kezdett el írni, illetve melyek azok a művek, amelyekkel most foglalkozik. A programsorozat záróakkordjaként október 5-én, szombaton a Pápai Társasjátékos Klub várja a látogatókat a könyvtárba 10-től 14 óráig.

 




Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: