Mi fán terem a permakultúra?

De mi is az az erdőkert?

Valójában nem új találmány, a trópusokon nagy múltja van már ennek, de a mérsékelt övben is léteznek 30-40 éves erdőkertek. Elmélete és alapgondolata az úgynevezett permakultúrában gyökerezik.
A permakultúra olyan szemléletmód, melynek lényege, hogy az emberi élőhelyek és mezőgazdasági területek kialakítása során nem megküzdenünk kell a természettel, hanem együttműködnünk vele, hogy a szükségleteink kielégítése során a lehető legkisebb energiabefektetéssel a lehető legnagyobb hasznot érjük el úgy, hogy közben nem pusztítjuk, hanem még építjük is a környezetünket.
Az irányzat követői rendszerben gondolkodnak, egy adott területre kerülő minden egyednek figyelembe veszik a szükségleteit és az általa nyújtott hasznot, a részeket összehangolják, hogy a legoptimálisabban működjön az egész. Vagyis a természetben zajló ökológiai folyamatokat veszik mintául.

– Ha körbenézünk, azt láthatjuk, hogy a természetes rendszerek, például egy erdő, magától is nagyon stabil és produktív. Ehhez képest mi, emberek hihetetlen erőfeszítéseket teszünk, hogy a szántóföldön ennivalót termesszünk magunknak. Nekünk, itt, Európában akkor kell a legkevesebbet küzdenünk a környezetünkkel, ha valamiféle erdőszerű társulásban gondolkodunk – mondja Dr. Mag Zsuzsa biológus, ökológus, permakultúra-tervező.

Az erdőkert azonban nem egyenlő az elvadult kerttel, ahol egyszerűen szabadjára engedjük a természet erőit, ez egy gondosan megtervezett rendszer, amelyben mindennek megvan a maga helye és szerepe. Egészen pontosan azt az állapotot igyekeznek modellezni benne, amikor a természetben a bozótból erdő lesz. Vannak benne fák, bokrok, évelő lágyszárú és kúszónövények.

Nemcsak összevissza vannak a fák, hanem gondosan megtervezzük azok helyét, a lombkorona szintjét. A fák egymástól távol állnak, így sok fény jut az alsóbb szintekre. Ültetésnél figyelembe vesszük az egyes növények igényeit, szükségleteit, hogy a lehető legjobban érezzék magukat, és jól teremjenek. Egy ilyen kert kialakítása tehát igényel némi szakértelmet.

A biológus szerint ez valójában bármelyik kerttípusnál, még a veteményesnél is így van. A nehézség az lehet, hogy egyelőre igen szerény a téma szakirodalma.

Az erdőkertben megtalálható növények legtöbbje ehető vagy legalábbis valamilyen funkcióval bír, és hasznos az egész szempontjából. A fenntarthatóság szempontjából is fontos, hogy minél önellátóbbak legyünk, amit tudunk, magunknak termesszünk meg.

A mérsékelt övi példák alapján egy erdőkert a legintenzívebb szántóföldi gazdálkodással is felveheti a versenyt a hozamot tekintve, mindezt úgy, hogy – a mezőgazdasági területekkel szemben – még épül is a talaj közben, a növények nagy része egészséges marad, a kert pedig biztonságosan terem növényvédőszerek használata nélkül is. Ugyanis minél komplexebb, fajgazdagabb egy rendszer, annál ellenállóbb a kártevőkkel és az időjárással szemben is. Ez utóbbi a melegedő klíma miatt kifejezetten fontos szempont lesz a jövőben.

Hogy milyen (haszon)növények kerüljenek a kertbe, azt is mindenki tetszése és ízlése szerint variálhatja. Maradhatunk a hagyományos fajoknál, mint a málna, egres, cseresznye, barack, dió, de kipróbálhatunk néhány különlegesebb növényt is. Az erdőkertben a produkció legnagyobb részét a fák és bokrok adják, alattuk viszont nagyon sok évelő lágyszárú van, amik egyrészt ökológiai funkciókat is betöltenek (talajtakarók, tápanyag-akkumulálók, nitrogénkötők, méhlegelők), másrészt nagyon sok közülük gyógy- és fűszernövény is egyben.

Az erdőkert tehát mintha a hagyományos kertek újrafelfedezése, újragondolása és újratervezése lenne, ahol az esztétikum és a hasznosság kéz a kézben jár.

Vagyis a saját kertünkben egyfajta karmester szerepét töltjük be, a természet teszi a dolgát, mi pedig felügyeljük a folyamatokat. És aztán élvezzük a munkánk gyümölcsét.