Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
ZENE

Miért távozott a gitáros a Megadethből?

Szigeti-Aszódi Szilvia | 2024.01.13.

2023 őszén először úgy tűnt, hogy csak néhány koncertet hagy ki Kiko Loureiro a Megadeth-ben, novemberben azonban bejelentették, hogy a gitáros távozott a zenekarból és hosszú távon is Teemu Mäntysaari vette át a helyét. Kiko most a Guitar World-nek árult el újabb részleteket a történtekről és a jövőbeli terveiről is beszélt.
 
"Ez az egész azzal kezdődött, hogy szerettem volna hazamenni a családomhoz Brazíliába. 2019-ben jártam ott utoljára, még a pandémia előtt, és tavaly úgy gondoltam, hogy a hálaadás körüli időszak jó lehetőség lehet egy újabb útra, mivel a Megadeth nem szokott turnézni abban a periódusban. Amikor az ember fiatal és még nincs se felesége, se gyerekei, úgy érzi, hogy minél több koncert van, annál jobb. Amikor 2015-ben a Megadeth tagja lettem, a lányom kicsi volt, az ikreim pedig még csecsemők. Szerettem volna otthon lenni velük és a feleségemmel, ugyanakkor tudtam, hogy turnéznom kell, hogy eltarthassam őket, emiatt viszont sok fontos pillanatról maradtam le, ami idővel egyre jobban megviselt.

Mindez végül tavaly júniusban csúcsosodott ki, amikor a Misfits-szel közös floridai koncertünk után azt mondtam Dave-nek, hogy nekem ez túl sok, és úgy érzem, nem tudnék a továbbiakban 100%-os teljesítményt nyújtani, ezért szeretném kihagyni a szeptemberi koncerteket. Dave-et persze váratlanul érte ez a bejelentés, de megígértem, hogy segítek nekik új gitárost találni az érintett bulikra és minden másban is szívesen segítek, ha kell. Én magam választottam Teemu-t, és hamar kiderült, hogy nagyon jól illik a zenekarba.

Először tehát csak a szeptemberi koncertekről volt szó, de közben többször is orvoshoz kellett vinnem a gyerekeimet és éreztem, hogy továbbra is mellettük van a helyem, ugyanakkor az is nyilvánvaló volt, hogy a Megadeth nem állhat le emiatt. Nem tehetem meg, hogy csak úgy eldöntöm, hogy mikor és hol akarok játszani, ráadásul az is lehet, hogy a többieknek az járt a fejében, hogy ha vissza is térnék, a következő turnén talán megint előállnék valami hasonló bejelentéssel. Többször is megkérdezték, hogy mi legyen, és végül én mondtam ki, hogy otthon szeretnék lenni.
 
Nagyon büszke vagyok arra, amit közösen elértünk. A Dystopia-val Grammy-díjat nyertünk, a The Sick, The Dying… And The Dead!-ért jelölést kaptunk, több dalnak is társszerzője lehettem, csodálatos helyeken léphettem fel, hatalmas turnékon vehettem részt és továbbra is tök jó a kapcsolatom a többiekkel. Remélem, egy nap majd le tudunk ülni dumálni egymással, és az biztos, hogy Megadeth póló lesz rajtam! Úgy gondolom, hogy ez a nagyjából 9 év azért nem rossz. Persze lehetett volna több is, de személyes okok miatt így alakult. Szabadon dönthettem és nem bántam meg.

Ami a továbbiakat illeti, már azelőtt megvolt 11 dalom, hogy beszéltem volna Dave-vel. Májusban felvettük a dobokat, júniusban pedig feljátszottam a ritmusgitáros részeket. A végeredmény egy instrumentális szólóalbum lesz majd. A szólók és a dallamok felvétele még hátra van, de most már lesz időm ezekre, hiszen nem kell turnés és egyéb kötelezettségek miatt aggódnom, úgyhogy alig várom, hogy belevessem magam ebbe a munkába!"





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: