Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
ZENE

Minden változás egy lehetőség…

dbgroup | 2024.04.15.

A háromszoros Grammy-, és tizenötszörös Latin Grammy-díjas kolumbiai énekes-dalszerző, Shakira (1977) – Isabel Mebarak Ripoll – megosztotta rajongóival, hogy ismét világkörüli turnéra indul. Mindezt vendégszereplőként DJ Bizarrap fellépése közben tette meg a Coachella Valley Zenei és Művészeti Fesztiválon.

Aktualitását az adta, hogy a bejelentése előtti hetekben jelent meg 12. stúdióalbuma, a Las Mujeres Ya No Lloran címmel, amelyről a turné is kapta a nevét. Instagram oldalán azt is megosztotta, hogy a  novemberben induló turné 1. állomása pont Kalifornia lesz. A 7 év után megjelenő új lemezt a rajongók nagy örömmel fogadták, a listákon jó helyen debütált és rengetegen streamelték is. Az új album 16 számból áll, melyből 8 dal teljesen új, 1 remix és 7 korábban már megjelent kislemezt tartalmaz. A Sunday Timesnak adott interjújában elmondta, hogy az album a pop, a rap, a reggaeton és más műfajok ötvözéséből jött létre. Olyan előadók együttműködésével született, mint Cardi B, Bizarrap, Grupo Frontera, Rauw Alejandro és Tiësto.

Az énekesnő a People magazinnak adott nyilatkozatából az is kiderült, hogy az utóbbi időben egyfajta belső változáson, fejlődésen ment keresztül. Megerősödött és túljutott volt férje, Gerard Piqué hűtlenségén. A lemez címe is erre utal, hisz magyarul azt jelenti: "A nők már nem sírnak". A Billboard Az év nője díj átvételekor tartott beszédében ki is emelte, hogy ez az év a változások éve az életében. 

"Minden eddiginél jobban éreztem, hogy mit jelent nőnek lenni. Rájöttem, hogy erősebbek és bátrabbak vagyunk, mint gondoltuk és függetlenebbek, mint, amilyennek tanítottak minket. Ez egy olyan időszak, amikor a tökéletesség vágyát felváltja a hitelesség vágya." – hangzott el tőle.

Állítása szerint művészként most sokkal jobban kedveli magát, mert korábban elfojtotta a benne lévő érzelmeket és az alkotni vágyást. Minden egyes dal megírásával újjáépítette önmagát.


  • Friss hírünk
    Videó
    Múltidéző

    Múltidéző 2024.05.26.

    Események ezen a napon a következő évekből: 2000, 2003, 2014

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: