Mindennapi mérgeink – Dr. Zacher Gáborral beszélgettünk

Mi minden lehet méreg a mindennapjainkban? Milyen szorongások jellemzők a mai tizenévesek körében? Hogyan festenek le szép világot az alkoholreklámok? Hogyan befolyásolta a társadalmi folyamatokat a koronavírus-járvány? Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre kaphattak választ mindazok, akik kedden este meghallgatták dr. Zacher Gábor toxikológus Mindennapi mérgeink című előadását a Jókai Mór Művelődési Központ színháztermében. Dr. Zacher Gáborral előadása előtt beszélgettünk.

-„Szenvedély nélkül lehet élni, de nem érdemes” – az idézet Öntől származik. Mit jelent ez pontosan? Mindennapjainkban szükségünk van ezekre a szenvedélyekre – bizonyos határokon belül?

-Kimondta a kulcsszót: bizonyos határokon belül. És ha ezt valóban meg tudjuk tartani a keretrendszeren belül, akkor működhet a dolog. Jó, persze, most belegondol az ember, hogy mit jelent a határon belül dohányozni, mit jelent az, hogy egy határon belül kábítószert fogyasztani, vagy egy határon belül gyógyszerezgetni… Itt azért különbséget kell tenni függőség és függőség között. Megmondom őszintén – és most nehogy valaki alá lovat adjak -, attól, hogy valaki havonta elszív egy spanglit, attól a világ nem dől össze. Ne akarjunk álszentek lenni, pontosan tudjuk, hogy ez hogy működik. De ha valaki ugyanezt napi 4-5 spangli szintjén műveli, az már problémát tud jelenteni. Vagy, ha valakit felidegesítettek a munkahelyén és este megiszik 2 pohár bort, attól sem dől össze a világ. Itt rettenetesen fontosak a keretrendszerek. Meg kell tanulnunk együtt élni szenvedélyeinkkel. Ha ezt kordában tudjuk tartani, akkor egészen jól működhet, vagy működhetne ez a világ. Szóval, itt van a kutya elásva, hogy nem nagyon tudjuk ezt kordában tartani.

-Min múlik az, hogy valaki függő lesz és másvalaki pedig nem?

-Nagyon sok mindenen. Részben a genetikán múlik, és ezzel sokan takaróznak is, mert azt mondják, hogy „nekem már a nagyapám és az apám is alkoholista volt”. Tény, hogy a függőség kialakulásában van szerepe a géneknek, de ez nem egy eleve elrendeltetést jelent. Nem arról szól, hogy ha valaki hordozza magában ezt a gént, akkor ő teljes bizonyossággal függő lesz. Ráadásul ez nem is egyetlen génen múlik, hanem poligénes öröklésmenetről beszélhetünk – 27 féle génvariáció van, aminek az öröklése befolyásolhatja azt, hogy valakinek milyen esélye van arra, hogy esetleg a függőség kialakuljon. A másik, ami legalább ilyen súllyal esik a latba, az a szociális minta, az, hogy mit látok, mit hozok otthonról. És itt most nem arról van szó, hogy milliomos családban nőttem fel, 600 négyzetméteren és mindenem megvolt, hanem alapvetően azokról az erkölcsi és értékrendi keretrendszerekről, melyeket mi, szülők, megpróbálunk a gyerekeknek átadni, amit a gyerekek ellesnek tőlünk. És ez persze nem mindig jó, mert a gyerek nem biztos, hogy mindig olyan dolgokat fog ellesni, amire az ember alapvetően büszke. Gondoljunk csak arra, hogy ha a kisgyermek előtt az ember száján kicsúszik valami nem feltétlenül EU-konform kijelentés, azt a gyerek megjegyzi és egy teljesen más szituációban – akár oda nem illő helyzetben – visszaadja. Na, ilyenkor aztán mindenkinek elkerekedik a tekintete és rögtön az óvodára fogjuk, mert ott van egy kisgyermek, aki így beszél.

-Ez az a szituáció, amikor azt mondják az embernek, hogy jaj, ez a gyerek kiköpött apja, vagy anyja.

-Önnek is van gyermeke és nekem is van egy fiam, és róla tényleg sokszor szokták mondani, és nem mindig pozitív hangsúllyal, hogy ez a gyerek pont olyan, mint te vagy. De gondoljunk bele! Hát mitől lenne más? Viszi tovább a genetikám egy részét, és azokat a mintákat, amelyeket megpróbáltunk neki megtanítani, vagy amelyeket ellesett. És nem biztos, hogy erre az ember mindig nagyon büszke szokott lenni.

-Említette az imént, hogy sokan takaróznak a családi mintával. Mennyire jellemző az, hogy követjük a szülői mintát és mennyire jellemző az ellentéte, mindennek az elutasítása?

-Vannak olyanok, akik elutasítják a szülői mintát, gondolom, Ön is tudna olyanokat említeni akár a szűkebb, akár a tágabb környezetéből, akik azt mondják, hogy „nem akarok olyan lenni, mint az apám”. Összességében azonban ez a „mit hoz otthonról” hihetetlen módon tudja befolyásolni az ember jövőjét.

(A teljes beszélgetés meghallgatható január 19-én, pénteken délutántól a Pápai Médiacentrum felületein.)