Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Mocsári Mária a múzeum régésze

Horváth Andrea | 2024.09.18.

Ismét van régésze a Gróf Esterházy Múzeumnak. Mocsári Mária a Pécsi Tudományegyetemen szerezte diplomáját. A római kor és a honfoglalás kora a szakterülete, már eddig is számos ásatáson vett részt, reméli, hogy itt is lesz majd erre módja. 

Mocsári Mária közel egy hónapja dolgozik a Gróf Esterházy Múzeumban. A fiatal, lelkes régész Székesfehérváron végezte az általános és a középiskolát. – Én már az általános iskolában tudtam, hogy történelemmel szeretnék foglalkozni. Szerencsére mindig nagyon jó történelemtanáraim voltak, és ebbe az irányba vezettek. Nagyon érdekelt, hogy minél régebben történt valami, annál nagyobb a sejtelem és több a kérdőjel a történelem alakulásában, és ezeket jó lenne felderíteni. Ezért gondoltam, hogy vagy történész, vagy régész leszek, és végül régésznek indultam el.

Mocsári Mária leginkább terepen szeret dolgozni, már eddig is nagyon sok ásatáson vett részt. – Én úgy voltam vele, hogy nem szeretnék egy könyvtárban vagy levéltárban megöregedni és csak olvasni, hanem szeretném kézbe venni a történelmet, megismerni, hogyan is éltek elődeink. Például hogy egy kerámián ott van az ujjlenyomata, s azt egy másik ember, esetleg az én elődöm készítette el. Azt kaptam, amit vártam: kőkemény terepi munkát, ásatásokat, emellett benti munkát is, hiszen a leleteket fel is kell dolgozni és kutatásokat kell végezni, így megvan az egyensúly.

– A Pécsi Tudományegyetemen szereztem diplomát, majd dolgoztam a pécsi Janus Pannonius Múzeumban. Sok gyakorlaton vehettem részt, de aztán visszahúzott a szívem a Dunántúl ezen tájára. Nagyon szerettem volna visszaköltözni, közelebb költözni a gyökerekhez. Én alapvetően székesfehérvári vagyok, viszont a nagyszüleim itt laknak a közelben, a Somló lábánál, és hozzájuk költöztem vissza, merthogy itt töltöttem a gyerekkoromat, és nekem úgymond ez a környék a haza, úgyhogy így kerültem Pápára – mesélte el arra kérdésre, hogy miért épp városunkba vezetett az útja.

Jelenleg az Esterházy-kastélyban található helytörténeti kiállítás az őskortól a honfoglalás korig terjedő anyagát nézi át, majd a gyűjtemény rendszerezése, revíziója következik. 
 

 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: