Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - GAZDASÁG

Mutatjuk, mekkora büntetést kaptak a hazai bankok

Szentgáthi Csaba | 2022.11.04.

Három pénzinézetnek és egy banki fióktelepnek az úgynevezett pénzmosás és terrorizmusfinanszírozási kockázatok kezelését áttekintő témavizsgálat miatt kell fizetnie, jelentette be a jegybank. Az ügyfelek számára mindenképpen jó hír, hogy a feltárt problémák egyik intézmény megbízható működését sem érintik. 

A 2019 januárjában indult ellenőrzések több jelentős és ismétlődő hiányosságot is feltártak, közölte a Magyar Nemzeti Bank. A csütörtökön közzétett határozat szerint a Polgári Bankra 40 millió, az Oberbank AG magyarországi fióktelepére 22,5 millió a Sopron Bankra 6,5 millió forintot a Duna Takarék Bankra pedig 6,25 millió forint felügyeleti bírságot szabtak ki. Ez összesen több mint 75 millió forintot jelent. 

A közlemény szerint a jelentősebb összegek meghatározásánál leginkább a feltárt jogsértések súlyos, rendszerszintű vagy ismétlődő jellege számított. Ha az intézmény már a vizsgálat során érdemi intézkedéseket hozott a hibák kijavítására, illetve együttműködő volt, azt a jegybank enyhítő körülményként értékelte.

Az MNB a bírság megfizetésén túl az érintetteket a feltárt hiányosságok kijavítására kötelezte, a meghozott intézkedésekről pedig beszámolót is kell készíteniük.  
 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: