Nagy László-emléktúra
A református gimnázium idén is eleget tett a Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány meghívásának, és egy refis csoport részt vett a Nagy László emlékére immáron negyedik alkalommal megrendezett túrán.
A Budai Gabriella és Adorján Zoltán vezette csoportot hat hetedik osztályos diák alkotta. Iszkázon, a Kollégium hajdani diákjának, Nagy Lászlónak szülői házánál találkoztak a szervezőkkel, ahol Hencz András kuratóriumi elnök az Alapítvány képviseletében köszöntötte az emléktúrára érkezőket. Majd busszal a Somlóhoz utaztak, hogy bebarangolják a híres költő kedves helyeit.
Visszatérve a Nagy László Emlékházhoz, Iszkáz lokálpatriótái csodálatos gulyással és tócsnival vendégelték meg a vándorokat, majd szellemi totóval, játékos formában mérték fel a szervezők, hogy szellemileg mennyit gyarapodtak a tudáspróbázók, a nap során ugyanis számos ismerettel gazdagodhattak Nagy Lászlóról és a Somló tájáról. A Refi egyik csapata 3. helyezett lett, amelyért értékes könyvjutalmat is kaptak.
Fotó: Pápai Református Kollégium Gimnáziuma