Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - GAZDASÁG

Nagyot ment a „Meki” a járvány alatt

Szentgáthi Csaba | 2022.05.27.

Az üzemeltető cég egy év alatt több mint 3 milliárd forinttal tudta növelni nyereségét. 

A profit 2020-as 3,66 milliárdról 2021-ben 6,76 milliárd forintra emelkedett. A Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelent beszámolóból kiderült, hogy a tavalyi év első harmadában az aktuális járványügyi intézkedések miatt még korlátozni kellett az éttermek nyitvatartását, az év további részében azonban már teljes gőzzel üzemelhettek. Az eredményhez hozzájárult az ágazati bértámogatás, illetve az is, hogy a kormány csökkentette az elviteles ételek áfatartalmát.

Jócskán megugrott az árbevétel is: míg 2020-ban 37,4 milliárd forintot jelentettek, addig a tavalyi kimutatásban már 51,38 milliárd forint szerepel. Ennek 85 százaléka jött az eladásokból, a maradék pedig a különféle franchise és royality díjakból származik.

Közölték azt is, hogy 2021-ben négy új éttermet nyitottak: Kaposváron, Pápán, Kisvárdán és Ózdon. Emellett huszonhárom „Mekit” korszerűsítettek az országban, és terveik szerint 2023-ig az összes hazai egységüket modernizálják. 

Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: pixabay.com
 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: