Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
Egyházaink

Nem a ruha teszi?

Horváth Andrea | 2024.05.23.

Kurucz Ákos rabbi volt ismét előadója a Zsidó Szabadegyetem május végi programjának szerdán, az egyesület közösségi helyén. Ezúttal a hagyomány és az öltözködés kapcsolata volt a téma, mely sokszínű szokásokkal és előírásokkal jellemezhető, tájékoztatta a médiacentrumot Schmidt Orsolya, a Pápa és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományőrző Egyesület elnöke.

Az előadás a megkülönböztető jelek használatának évszázadokkal ezelőtti megjelenésétől indította az öltözködésre vonatkozó szabályokat. Ezeket azonban nem a zsidó közösségek, hanem a környezetük határozta meg, sárga jellel különböztetve meg a zsidókat. 

Kurucz Ákos előadásában elsődlegesen a férfi öltözeteken keresztül mutatta meg a hagyomány, a külső környezet előírásainak változásait és szigorát, de a női fej, illetve haj fedése és a szemérmesség szintén szóba került.

 Ahogy az Ószövetség is tiltja a bálványimádók ruházatához való hasonlatossá válást, éppúgy hangsúlyos volt a mértékletesség, az alázatosság és a tisztaság az öltözködésben, mint a hétköznapi cselekedetekben. A ruházat azonban sosem volt és ma sem homogén: mind a közösségek sokszínűsége, mind a környezet hatással vannak a viselt öltözékre.

 

A szabadegyetem következő előadása június 12-én várja az érdeklődőket, akkor Kácsor Zsolt író, újságíró lesz a vendég.

 

Fotó: Schmidt Orsolya
 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: