Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
NŐI NAPOZÓ

Nem láttak még hazánkban kanadai darut, eddig!

Szél Móni | 2022.11.10.

Most már van róla felvétel. A közelmúltban dr. Sós Endre és madarász társai a Hortobágyon azonosították a „vendéget”. 

Ez a madárfaj eddig még nem került távcső elé hazánkban, így a 425. fajként gazdagítja a magyar avifaunát.

Lázba jöttek a madarászok

Ami nem véletlen, hiszen megörökíteni egy eddig nem látott egyedet izgalmas élmény. De mivel nappal akár 50 km sugarú körön belül szétszóródva a gyepeken, tarlókon táplálkozó, legalább 140 ezer (szürke) daru között nehéz volt a követése, így az esti behúzásra a megtalálás helyén gyülekeztek a madarászok.

Fél órát mutatott csupán magból

De ez pont elég volt ahhoz, hogy megörökítsék az elhivatottak. A kanadai daru mintegy fél óráig maradt a helyszínen, aztán a többi madárral együtt a máig ismeretlen éjszakázó vízre repült, és azóta sem lett meg. 

Mit is tudhatunk róla?

Az állomány nagy része Észak-Amerikában fészkel, de költ Oroszország északkeleti régiójában is. A floridai és a kubai állomány állandó, az északabbra fészkelők az USA déli- és délkeleti régiójába, illetve Mexikóba vonul telelni.
Európa északi és nyugati országaiban (Norvégia, Finnország, Svédország, Dánia, Nagy-Britannia, Spanyolország) ritka, alkalmi vendég.

Legutóbb idén szeptember 22-én figyeltek meg egy madarat Kelet-közép Finnországban, ahol 14 éve keresi és kutatja a fajt a megtaláló Jounni Riihimaki. Hogy a hazánkban most látott kanadai daru finn madár-e vagy az amerikai, esetleg az ázsiai állomány másik képviselője, gyűrű hiányában titok marad.

(videó: Orbán Zoltán, az MME)
 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: