Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Nemzeti ünnep rendhagyó módon

Babos Petra | 2024.03.14.

A Fáy András lakótelepi Óvodában a március 15-ei ünnepséget ebben az évben rendhagyó módon, egy nyílt nap keretében szervezték meg, melyre a szülőket is várták. 


– A jeles napok megünneplése kiemelt fontosságú az óvodák életében. Nincs ez másként az 1848-as forradalomra való emlékezés esetében sem. Ilyenkor alkalmunk nyílik a gyerekekkel a történelmi alakokról, hősökről és sorsfordító eseményekről beszélgetni. A tények felsorolása helyett azonban érdemes a nemzeti érzést erősíteni az óvodásokban, hogy a játékosság elvét követve ismerjék meg, idézzék fel nemzeti ünnepünk jelképeit, az ünnephez kapcsolódó neveket, eseményeket – mondta a Médiacentrumnak Kapcsándiné Nyulasi Laura tagóvoda-vezető. 


– A héten játékokba ágyazva ismerkedtünk az ünneppel, volt várépítés, katonásdi Adj, király, katonát. Ma délelőtt kézműveskedtünk, ahol papírcsákók, zászlók és párták készültek. Ezt követően a fiúkból huszárok, a nagylányokból pedig igazi falusi menyecskék váltak. Eljátszottuk a Fecskefalvi huszárok című mesét, melyben a huszárélettel ismerkedtek meg az ovisok. Az ünnepség végén közösen énekeltünk, ezt követően egy népi táncházba hívtuk a gyermekeket. Majd egy huszár is érkezett az oviba, akinek öltözékével, puskájával, szablyájával ismerkedhettek a gyermekek – tette hozzá a tagóvoda vezetője. 

 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: