Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORT

Nyolcat lőtt a Perutz FC

Haraszti Gábor | 2024.01.27.

Három nappal a Haladás elleni felkészülési mérkőzést követően a Perutz FC újabb edzőmeccset játszott. Szombaton délelőtt Kun-Szabó Attila csapata Szany együttesét látta vendégül, melyet 8-1 arányban győzött le.

Az alapozás harmadik hetének végén a Győr-Moson-Sopron vármegyei másodosztályú bajnokságban szereplő Szany volt a pápaiak vendége. Gólerősen játszott az első félidőben a hazai együttes, mely öt gólt lőtt a szünetig, erre pedig csak egy válasz érkezett. A második félidőben is a pápaiak domináltak, újabb három Perutz-találat esett, így ezen a héten a második meccsét is megnyerte a pápai alakulat.

Perutz FC – Szany SE 8-1 (5-1) Gsz.: Cser, Erdősi, Farkas Á., Mikóczi, Hauser B., Horváth T., Mogyorósi, Nagy D.

Kun-Szabó Attila: A támadójáték gyakorlása volt a fő cél ma, ez úgy gondolom, sikerült is, lőttünk nyolc gólt, igaz jó pár helyzet kimaradt. Jól szolgálta a felkészülést a meccs, dolgozunk tovább.

A felkészülés folytatásában a pápai együttes kedden a Sárvár, csütörtökön az Illés Akadémia vendége lesz.


  • Friss hírünk
    Videó
    Múltidéző

    Múltidéző 2024.07.19.

    Események ezen a napon a következő évekből: 2006, 2013

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: