Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Országos néptáncos siker

Horváth Andrea | 2024.04.02.

Hét szakgimnázium részvételével, 116 táncos produkciójával szervezték meg a fóti Vörösmarty Művelődési Házban a X. Országos Néptáncversenyt, melyen a pápai református gimnázium néptáncosai is ott voltak.  A refis diákok nem tértek haza üres kézzel: Sinkovics Kristóf László III. helyezést ért el kategóriájában.

 A verseny célja, hogy lehetőséget kínáljon a művészeti szakképzés néptánc szakos tanulóinak arra, hogy számot adhassanak eredeti ismeretükről, magas színvonalú egyéni előadásmódjukról. Emellett a verseny jó alkalom a középfokú művészetoktatás néptánc műfajában folyó nevelő-oktató munka színvonalának értékelésére is, hiszen erre a versenyre csak a művészeti szakgimnáziumok néptáncos növendékei jelentkezhetnek.

Nagy Borbála, a refis néptánc tagozat tanára elmondta, hogy közel két hónapon át készültek a versenyre, melyen idén hat produkcióval vettek részt a pápaiak. Hozzátette, hogy nagyon erős mezőnyben álltak helyt a diákok, volt olyan iskola, ahonnan negyven nevezés érkezett. A felkészülés és a verseny során is kihozták magukból a maximumot a táncosok, sokat fejlődtek.

A kétnapos programot háromtagú versenybizottság bírálta, melynek elnöke Juhász Zsolt, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője, a Népművészet ifjú Mestere, Örökös Aranysarkanytús Táncos, Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus volt. A zsűri további tagjai voltak:  Németh Ildikó, a Népművészet ifjú Mestere, Örökös Aranygyöngyös Táncos, a Magyar Állami Népi Együttes „Örökös tagja”, Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus és Sánta Gergő, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tánckarvezetője és szólistája, a Népművészet ifjú Mestere, Örökös Aranygyöngyös Táncos, Harangozó Gyula-díjas, Junior Príma díjas táncművész, koreográfus. 


 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: