Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Pályázatok, támogatások, programok

Horváth Andrea | 2023.09.28.

Ülésezett a Pápai Német Nemzetiségi Önkormányzat. A PNNÖ többek között elfogadta a pályázati terveket, döntöttek a Márton-napi vigalom részleteiről, és beszámoltak a nemzetiségi napról. Kitűzték a közmeghallgatás időpontját, melyhez idén is kapcsolódik előadás.

2024-re pályázatot nyújtanak be a szépkiejtési verseny, a nemzetiségi nap és a téli ünnepkör programjainak szervezéséhez, illetve most először szakmai utakra is szeretnének forrást szerezni. A szekszárdi színház egyik német nyelvű előadására szeretnének ellátogatni, valamint Bajára, ahol annak a hajónak a mása áll, mellyel a németek Magyarországra érkeztek a betelepítés idején.

 

2024-ben Pápán lesz a vármegyei nemzetiségi gála, ez kiemelt feladat, mondta az elnök. A Munkácsy iskolában október 10-én tartják a Márton-napi kézműves foglalkozást, ennek részleteiről Bakos Adél alelnök számolt be.

 

A PNNÖ képviselő-testületének tagjai döntöttek arról is, hogy 30 ezer forinttal támogatják a betelepítési emlékmű állítását. Betelepítése 300. évfordulójára emlékezik a magyarországi német nemzetiség, ehhez kapcsolódva készül most egy emlékmű.

Pillerné Fódi Ilona elmondta azt is, hogy október 30-án tartják a közmeghallgatást a Városházán, s ennek lesz egy kísérőprogramja is, Holczinger Szandra színművész tart majd előadást a német nemzetiség hagyományairól, értékeiről.


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.12.04.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: