Pápa szívében pezseg az élet – folytatódik a civil összefogás a belvárosban

Pápa belvárosa újra élettel telik meg: civil közösségek, tehetséges helyi táncosok töltik meg tartalommal és lelkesedéssel a város utcáit. A jövő pénteki belvárosi forgatag a Tánc Világnapja jegyében telik majd a sétálóutcán.
„A kezdetektől azt szeretnénk és arra törekszünk, hogy teret adjunk a civileknek, a kisközösségeknek" – hangsúlyozta Vadász Krisztina alpolgármester. A Huszár Közösségi Ház újranyitása, a belvárosi üzletek összefogása, és a színes kulturális programok mind ezt a célt szolgálják. A belvárosban egyre több üzlet csatlakozik a szerveződéshez – már nemcsak a Kossuth utca, hanem a Főtér, a Fő utca és a mellékutcák is bekapcsolódtak ebbe az élénk közösségi életbe.
„Fontos számunkra, hogy ezek a kezdeményezések alulról szerveződjenek, a civilek találják ki és valósítsák meg őket. Mi pedig minden támogatást megadunk hozzá, ha szükség van rá” – tette hozzá az alpolgármester, kiemelve, hogy a városvezetés célja nem a beavatkozás, hanem a bátorítás.
Péntekek örökbefogadva
Az idei évben egy különleges ötlet is megvalósult: minden pénteket örökbe fogadhatott egy-egy helyi kisközösség. „Ez azt jelenti, hogy övék a szervezés, ők találják ki és valósítják meg a programokat” – magyarázta Szalóky Zsolt szervező. A város közösségei így lehetőséget kapnak a bemutatkozásra, miközben a pápaiak alulról szerveződő, szívből jövő programokon vehetnek részt.
„Nagyon jó látni, hogy mennyire magukénak érzik a helyiek ezeket a rendezvényeket. Apait-anyait beletesznek, hogy sikeresek legyenek a programok” – mondta a szervező.
Tánc, ami összeköt – jön a Tánc Világnapja
Áprilisban a belvárosi forgatag egy különleges esemény köré szerveződik: a Tánc Világnapja jegyében mutatkoznak be pápai tánccsoportok. Baán Éva, a Vadvirág Néptáncegyüttes alapítója örömmel számolt be a közelgő eseményről:
„A Vadvirág minden évben megszervezte a Tánc Világnapját, idén viszont külön öröm, hogy a belvárosban, a Kossuth utcán tarthatjuk meg. Kilenc csoport érkezik, fiataloktól idősekig, néptánctól a modern táncokig mindenki bemutatkozik. Ez egy igazi táncünnep lesz.”
A program április 25-én, pénteken 17 órakor kezdődik és egészen este fél nyolcig tart. A rendezvényt a Pápai Vadvirág Művészeti Egyesület és a Pápai Református Kollégium Tánc-Lánc Alapfokú Művészeti Iskolája szervezi. A cél: megmutatni, mennyi tehetség él Pápán, és hogy a tánc mennyi örömet, energiát és közösségi élményt adhat.
„A végén pedig mindenkit szeretettel hívunk: álljon be a táncba, és tapasztalja meg, mit adhat a mozgás – testnek, léleknek, és az együttlét örömének.”
Pápa belvárosa újra megtelik élettel, összefogással és szívvel-lélekkel szervezett programokkal.