Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Pápai Vízmű: Biológiai szennyeződés került az Örvény-tóba

Huszár Hajnal | 2024.03.12.

Február végén jelezte a Tapolcafői Kertbarát Kör elnöke, hogy olajfoltnak látszó, gyanús szennyeződéseket észleltek féltett természeti kincsükön, az Örvény-tavon. Az elsődleges szakértői vizsgálat szerint a furcsa, barnás foltok nem veszélyes anyag jelenlététől mutatkoztak a vízen, de a Pápai Vízmű Zrt. szakemberei is megvizsgálták a szennyeződést. Ennek eredményéről kérdeztük Baki Csaba környezetmérnököt, a Vízmű laborvezetőjét.


Mint mondta, a tó déli oldalán felúszó néhány négyzetméteres szennyeződést találtak a helyszíni szemlén, nem messze tőle pedig egy lápos környezetet fedeztek fel. Elsőként érzékszervi vizsgálatot végeztek, vagyis megszagolták a barnás foltot, hogy kizárják a kőolaj jelenlétét a vízfelszínen.
-Már ez a vizsgálat megmutatta, hogy ez nem olajszennyeződés. Ebből és korábbi tapasztalatainkból feltételeztük, hogy biológiai szennyeződésről lehet szó a tóban, de a laboratóriumi vizsgálatot is elvégeztük – közölte a környezetmérnök.

Szabó Dezső utcai laborba beszállított vízmintát mikroszkópos, biológiai vizsgálatnak vetették alá.
-Ez a biomassza valamiféle fonalas baktériumoknak az összessége, ezek a baktériumok már elhaltak, csak a tokjuk volt meg. Találtunk még néhány élő vasbaktériumot, de nagyrészt elhalt biomasszáról van szó – ismertette a vizsgálat eredményét Baki Csaba.

A szakemberek azt is vizsgálták, miként kerülhetett a vízbe ez a massza. Megállapításuk szerint a szerves anyag a tó melletti lápos területről származik, ott telepedtek meg ezek a fonalas baktériumok, kék algák és vasbaktériumok, melyek aztán a megnövekvő talajvízzel és csapadékkal átmosódtak a tóba. Ez jelent meg a víztükrön, mint felúszó képződmény.
-A kék algákról köztudomású, hogy toxinokat, tehát mérgező anyagokat termelnek, de ezek nem élő kék algák, tehát sem az emberi egészségre, sem a környezetre nem jelentenek veszélyt.

A vízmű szakmérnöke hangsúlyozta, aggodalomra semmi ok, a biomassza idővel leülepedik és ha nem lesz utánpótlása, akkor eltűnik a vízfelszínről. Baki Csaba hozzátette azt is, a tapolcafői Örvény-tó vízminősége kiváló.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: