Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Pápára költözött a Roxfort

Horváth Andrea | 2023.05.13.

Nem használták az Invito, azaz begyűjtő bűbájt családi napjuk szervezésekor, állítják a Jókai Mór Városi Könyvtár munkatársai. Pedig az érdeklődők már a kezdés előtt sorban álltak az épület előtt, s aztán belevágtak a nagy kalandba. Volt minden, ami kell egy varázsló- vagy boszorkánynövendéknek, akik a program végén erőteljes pálcalengetéssel kérték a folytatást. A szervezők ígérik, lesz jövőre is Harry Potter családi nap a könyvtárban.

A Harry Potter-tematika népszerűsége 1997 óta töretlen, ekkor jelent meg az első regény, mondta Polovitzerné Antal Mónika, szakmai vezető. A varázsvilág magával ragadja a kicsiket és nagyokat egyaránt, így jött a tavalyi tematikus tábor ötlete, ahol már kérték a folytatást a gyerekek és a felnőttek is. Így aztán munkához láttak a könyvtárosok, szabadon engedték a képzeletüket és valóban varázslatos világot teremtettek.

A belépők egy jegyet kaptak, azzal aztán fel is ülhettek a Roxfort Expresszre, mely természetesen a 9 és ¾-es vágányról indult. Ekkor az Abszol-útra (előadóterembe) jutottak, ahol beszerezhették a kellékeket. Ezúttal nem kellett vásárolni, hanem mindenki elkészíthette a varázspálcáját, a süvegét és a baglyát, majd indulhatott a kaland. A Roxfortban (kölcsönzői folyosó) is, mint mindenütt, tökéletes díszletek fogadták a boszorkány- és varázslónövendékeket.

Érdekes kérdések várták az erre járókat a horcruxok kapcsán, a válaszokhoz valóban ismerni kellett a történetet. Az abszolút közönségkedvenc a kulcsok terme volt, egy remekül berendezett misztikus szoba.

A női mosdóban ott volt Hisztis Mirtill, az épületben pedig  a Roxfort tantestületének tagjaiba botlottunk. Például Hagrid (Nagy Zoltán) tette az érkezők fejére a Teszlek Süveget, aki aztán házakba osztotta a jelentkezőket. Érdekesség, hogy bár mindenki griffendéles akart lenni, a legtöbben Hugrabugot húzták. A könyvtárosok prefektusoknak öltöztek, segítették a résztvevőket.

Dobbynak is sokan hoztak zoknit, így ő aztán már tényleg szabad manó, az Odúba is ellátogathattak egy rövid pihenésre a résztvevők, fotózkodhattak Azkabanban, sőt, a bölcsek kövét is kézbe vehették. Emellett a Harry Potter-történetek számos helyszíne visszaköszönt a könyvtár családi napján.

 

178 résztvevő váltott jegyet a Roxfort Expresszre és volt részese a kalandnak a Jókai Mór Városi Könyvtárban. S ami még szintén a nap ajándéka, hogy voltak új beiratkozók és nagyon sokan kölcsönöztek könyvet – nem csak Harry Potter történeteit.

 


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.12.18.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: