Petőfi és ValMar

Nagy siker volt a Jókai Mór Városi Könyvtárban az Úristen! Minek nevezzelek? című előadás. A magyar költészet napja alkalmából meghirdetett darab sok érdeklődőt vonzott. Egy szerelmes férfi történetét nyomon követve legnagyobb költőink híres verseit és kortárs dalszövegírók gondolatait hallhatta a közönség, Csukárdi Sándor tolmácsolásában, aki szerkesztette is a műsort.

– Honnan jött az irodalmi összeállítás ötlete?

– Először csak klasszikus költeményeket válogattam a produkcióhoz. Amikor összeállt az első kezdetleges forgatókönyv a fejemben, akkor majdnem hogy el is dobtam, mert azt mondtam, hogy ilyet már ezren csináltak előttem – talán még ügyesebbek és jobb előadók is, mint én. Úgyhogy valami mást kellett belevinnem, valamit, ami én vagyok. Ekkor jött az ötlet, hogy szembeállítom a verseket a dalszövegekkel. Minden versnek keresek egy mai, modern dalszöveg párt, és így szembeállítom a nagy klasszikus költészetet, a mai modern – kicsit le is degradáltam magamban – szövegírással. Így alakult ki a jelenlegi forgatókönyv. Aztán az, hogy lenézem a dalszövegeket, kikopott belőlem a próbaidőszak során, hiszen annyira összeértek bennem a gondolatok, hogy hidat képeztek egymás között, kialakult egy szerelmes férfi története, és erre épül igazából a mű, a klasszikus és a mai modern dalszövegek váltakozásával adva egy jó ritmust az előadásnak.

– Mi a szerelmes férfi története?

– Háromra szűkítettem a hölgyek számát, szerintem mindig van egy első szerelem, ami mély nyomot hagy az emberben, aztán vannak hűtlenségek, vannak csalások, árulások a kapcsolatban, aztán pedig van egy beteljesülés, a harmadik hölgy. A három hölgyet egy-egy ruhakölteménnyel illusztrálom az előadásban, a szerelmi történetet próbálják megjeleníteni, mint néma partnerek.

– Kiket állítottál párba?

– Csak hogy néhányat említsek, kezdeném magával a címadó két szerzővel. Ugye a WalMarnak a híres, és a tavalyi évben nagyon nagyot futott szerzeménye az Úristen című dalszöveget a legnagyobb klasszikussal, Petőfi Sándor Minek nevezzelek? című költeményével párosítottam. Aztán rögtön a felütés, az Adj helyett magad mellett a mai születésnapos, József Attila kapott helyet, Este volt, a bőrünk összeért című költeményével. Aztán Majka mellé Ady jutott például, a két lázadó, ha úgy vesszük. Nagyjából az azonos érzelmeket kerestem a költemények mellé, amit egy mai magyar szövegíró a saját szavaival, saját dalaival ki akar fejezni.

– Ezt a darabot egy éve mutattad be először, s azóta többször játszottad. Milyen a fogadtatás?

– Meglepően jó a fogadtatása az előadásnak, mind szakmai, mind pedig a közönség szempontjából. Rögtön már az ősbemutatón, mely a Pápai Kamaraszínházban volt, nem akart hazamenni a közönség, sokat beszélgettünk a darab megszületéséről. Úgy éreztem, hogy átvették a pódiumjáték hangulatát, ki akarták beszélni magukból a gondolatokat. Aztán a következő előadáson, mely ritka a Szó és Kép Színpad történelmében, állva tapsoltak. Izgalmas volt például az a vidéki fellépés is, ahol nagyon vegyes közönség jött el a produkcióra, tehát gyerekek is voltak. Ráadásul sok csibész gyerek volt, ahogy hallottam a függöny mögül. Gondoltam, hogy igazi nagy kihívás lesz, s valóban az első percekben koncentráltan figyeltem a közönségre. S aztán amikor a gyerekek meghallották a számukra is ismert dalok szövegét, akkor valami átfordult és a verseket is áhítattal hallgatták. Mosonmagyaróváron pedig fesztiválon voltunk, ezüst minősítést kapott az előadás, illetve dramaturgiai különdíjat hoztunk el, valamint nagyon jó ötleteket kaptunk a zsűritől.

– Hogy érzed magad az előadás előtt? Merthogy ez azért tényleg a te válladon nyugszik. Mondhatjuk, hogy egyszemélyes felelősség.

– Hát igen, itt nincs kire ráhúzni a vizes lepedőt. Egy kicsit van már ebben tapasztalatom, mert azért a Petőfinek a Gondűző borocskája is ilyen, de ott hagytam magamnak némi szünetet, megnyugvást, hiszen ott a néptáncosok nagyon sokat segítettek ebben, és meg is színezték a komoly és monoton szövegdarálást. Itt nagyon nehéz, mert magasra tettem magamnak a mércét, közel ötven percig színpadon vagyok, csak én. A szövegbiztonság az, amiért izgulok. A verseket magamévá tettem, a hangulatuk szinte itt van a zsigereimben, de azért vannak a rövidzárlatok, azok sajnos próbákon is előfordultak, azoktól mindig félek.

– A magyar költészet napja van ma. Van-e kedvenced?

– Azt is mondhatom, hogy mindig más. Petőfit örök kedvencnek tartom, de talán azért, mert nagyon közel került hozzám az ő költészete, a Gondűző borocska előadás kapcsán. De nagyon szeretem Tóth Árpádot és Kosztolányit. Talán őt emelném ki, pár éve Kosztolányi rajongója vagyok, de természetesen József Attilát is nagyra tartom. Őket emelném ki, valamint Szabó Lőrincet is. Szerintem ha nem Magyarországon élnék, könnyű lenne egy-kettőt megneveznem, de így Magyarországon ezt nehéz, hisz a mindennapjaim részei.