Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Politika, közélet, jövő – Paláver Pápán

Huszár Hajnal | 2024.05.23.

Gajdics Ottó és Lentulai Krisztián újságíró, a Paláver című televíziós műsor vezetői és Ókovács Szilveszter operaénekes, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, rádiós és televíziós műsorvezető hozta el Pápára a Paláver című műsort szerda este. A Jókai Mór Művelődési Központban tartott találkozón a vendégeket és a hallgatóságot dr. Áldozó Tamás polgármester köszöntötte, majd napjainak legfontosabb politikai, közéleti témáiról beszélgettek és a hírek hátterében húzódó tényeket tárták a hallgatóság elé.

A Hír TV két műsorvezetőjét az interaktív adásról kérdeztük a rendezvény előtt.
– A Paláver bármennyire is nem képernyőbarát műsor – hiszen pont azt nem látjuk, aki beszél -, mégis a közönség imádja. A politikusok mondják a magukét és várják, hogy a közönség elhiggye. Narratívák harca folyik, amibe bekapcsolódnak értelmiségiek, újságírók, publicisták, megmondóemberek, ezt hallgatják az emberek teljesen inaktívan. Egy ilyen műsor lehetőséget teremt arra, hogy egymás előtt elmondhassák véleményüket azok is, akiket eddig hallgatásra ítéltetett a média. Ez hatalmas felszabadító erő, nagyon sok okos, értelmes gondolat jelenik meg, amit akár át tud venni a politika is. Persze nagyon sok butaság is elhangzik, sokan saját bánatuk, örömük megosztására használják, de ez nem baj, mert előbb-utóbb előkerülnek azok a fontos gondolatok is, amik felhasználhatók akár a politikában is – mesélte Gajdics Ottó, hozzátéve, hatalmas kihívás ez a műsorvezetők számára, iszonyatos koncentrációt és felkészültséget igényel, hiszen azonnal kell tudni reagálni minden elhangzó dologra.

A műsor Budapesten rendszeresen több helyszínre is eljut élőben, vidékre viszont ritkán mennek a műsorvezetők – ezt már Lentulai Krisztián árulta el, aki azt is elmondta, egy kedves meghívásnak eleget téve jöttek el városunkba, de a kampány finisében most több meghívást is kaptak.
– Úgy vettük észre van igény erre a beszélgetésre akkor is, ha egy település jelenleg országos szinthez nézve ellenzékben van és akkor is, ha kormánypárti az önkormányzat. Mindkét esetben hasznos dolog, hogy megerősítsék a helyieket azok, akik a jobboldali polgári értékrend mellett tették le a voksukat – fogalmazott.

A pápai beszélgetésen számos témában fejtették ki véleményüket, szó volt a világban zajló fegyveres konfliktusokról és a mögöttük húzódó nagypolitikai érdekekről, a kegyelmi ügyről, a Magyar Péter jelenségről és a szlovák elnök elleni merényletről is. A műsorvezetők érintették a közbeszéd minőségének romlását, a gyűlöletkeltés témáját, a békétlenség megszüntetésének szükségességét és a média felelősségét is.

– Amit a szlovák miniszterelnök elleni merényletkísérlet kapcsán a közösségi médiában látok, hogy likvidálni akarják Orbán Viktort, hogy gúnyosak, röhögnek, keresik, hogy ki az a bátor, aki majd le fogj lőni, akkor erre én azt mondom, ilyen ocsmány, embertelen stílusért nem akarok felelősséget vállalni. Ezért felelős a család, ahol felnevelkedett az az ember, aki így viselkedik és felelős maga az ember a saját tetteiért. A politikának van felelőssége és a médiának is van felelőssége, de nem akarom, hogy az egyén megspórolja a saját felelősségét – közölte.

A közel két és félórás beszélgetés itt is interaktívvá vált és a jelenlévők is tehettek fel kérdéseket a vendégeknek.


 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: