Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Pörgött Az ördög orsója

Horváth Andrea | 2023.03.29.

Mikszáth Kálmán Az ördög orsója című novelláját állították színpadra a Pápai Vadvirág Művészeti Egyesület táncosai. A darabban a tánc, a prózai részletek és az ének is megjelenik, egy érdekes történetbe ágyazottan. A műben egy boszorkányhistória elevenedik meg, a sajátos mikszáthi fordulatokkal.

Müller Anita, a Pápai Vadvirág Művészeti Egyesület művészeti vezetője elmondta, hogy a Tánc-Lánc Alapítvány sikeresen pályázott egy irodalmi ihletésű táncszínházi bemutató létrehozására, s Baán Éva a vadvirágosokat kérte fel ennek megvalósítására. A pályázati támogatásnak köszönhetően a pápai táncosok felajánlották a középiskoláknak az előadást megtekintésre, a petőfisek, a türrösök, a mezősök és a refisek éltek ezzel a lehetőséggel.

Müller Anita elmondta, hogy azért esett erre a Mikszáth-történetere a választásuk, mert ebben vannak olyan szereplők, olyan környezet, melyben a szavak mellett a tánc és a zene is mesélni tud. A történet szerint Szeged környékén élt egy asszony, akit meggyanúsítottak, hogy az orsó, amit gyógyításkor használ, az ördögtől való, ő maga pedig boszorkány. Az emberi hálátlanság iskolapéldája, hogy épp az vádolja meg, akit meggyógyított. A történet aztán jól végződik, kiderül, hogy boszorkányok pedig nincsenek.

A komplex darab rendezője Boka Gábor volt, aki már több alkalommal is dolgozott a pápai táncosokkal. Mint mondta, a vadvirágosok nagyon jól vették az akadályt, a táncos koreográfiák nagyon hamar megvoltak, de sok időt töltöttek a prózai részletekkel, színészi feladatokkal. A rendező az előadást követően a diákoknak beszélt a mű irodalmi és történelmi hátteréről és az előadás létrejöttéről.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: