Programokban gazdag ősz
Megtartotta szeptemberi ülését a Pápai Német Nemzetiségi Önkormányzat is. A PNNÖ testületének tagjai módosították a költségvetést, s egyeztették az őszi programokat. Októberben és novemberben több rendezvényt is szerveznek, valamint Pápa ad otthont a vármegyei német nemzetiségi gálának is.
A Pápai Német Nemzetiségi Önkormányzat módosította a 2024-es költségvetését, mert megérkezett több program pályázati támogatása. A PNNÖ többek között egy kirándulást szervez októberben, melyre hamarosan lehet jelentkezni.
– 300 ezer forintot nyertünk egy szakmai napra, szeretnénk ugyanis az érdeklődőkkel elmenni Bajára. Tavaly volt a betelepítés 700. évfordulója, ennek kapcsán szeretnénk megnézni azt a dereglyét, amivel Ulmból elindultak Magyarországra a németek, és aztán itt hazát találtak. Illetve szeretnénk egy kis ékszerdoboz falut megnézni Baja környékén – mondta az elnök, Pillerné Fódi Ilona.
Szeptember 27-én tartják a Munkácsyban a Schultüte programot, az édességcsomagokat ezúttal külön ünnepség keretében kapják az elsősök. Szó esett a német nemzetiségi megyei gáláról is, mely október 12-én lesz Pápán. – Bevállaltuk, hogy megszervezzük mi, annál is inkább, mert ez nem egy hagyományos gála lesz, mert elköszönünk a nagyon régóta kiváló munkát végző megyei elnökünktől, Heilig Ferenctől – tette hozzá az elnök.
Az ülésen a PNNÖ képviselő-testületének tagjai döntöttek arról is, hogy november 6-án tartják a Munkácsy iskolában a német szépkiejtési versenyt, valamint lesz rendezvény Márton-napkor is, az egész éves programot pedig majd az adventi hangverseny zárja.