Rajt a vármegyei labdarúgó-bajnokságban

A sikeres kupaszereplést követően augusztus 12-én a vármegyei pontvadászatban is bemutatkozik a Perutz FC. A pápai együttes szombaton 17 órai kezdéssel Zirc csapatát látja vendégül a Perutz stadionban.
Az előző kiírásban a házigazdák a második, míg a vendégek a 10. helyen végeztek. Kun-Szabó Attila csapata ősszel és tavasszal is legyőzte a zircieket, erre készülnek ezúttal is.
– Hasonlóan nehéz mérkőzésre számítok, mint amilyen a Tát elleni első félidő volt – mondta a Perutz edzője. – A héten a támadásfelépítéseket, a befejezéseket gyakoroltuk, bízom benne, hogy ennek lesz látszatja és sikerül hamar betalálnunk. Egységes, fiatal, motivált csapatunk van, természetesen egy jó bajnoki rajtban és a három pont begyűjtésében bízom, ezért mindent meg is fogunk tenni.
A csapathoz kapcsolódó hír, hogy a MOL Magyar Kupa főtáblájának 2. fordulójában a pápaiak ellenfele az NB III-as Bicskei TC lesz.
A szombati bajnokira a belépés ingyenes.