Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Rajzokon az olimpiák

Babos Petra | 2024.04.13.

A Tarczy Lajos Általános Iskola tizenkettedik éve szervezi meg az iskola volt tanára, Bíró Károly tiszteletére a járási rajzversenyt.
A rajzpályázat eredményhirdetését tegnap délután tartották az iskola aulájában, ahol Venczel Csaba igazgató köszöntötte a megjelenteket.


-2024. az olimpia éve. A nyári olimpiai játékok színhelye Párizs, a művészetek városa. Ebből kiindulva idei rajzversenyünk témái: Az olimpiai láng, valamint Az olimpia 5 karika története, jelentése – emelte ki az igazgató, aki köszönetét fejezte ki a zsűrinek a munkájáért, Kouth Helénnek, a Tarczy-iskola rajztanárának, a verseny főszervezőjének, valamint a felkészítő tanároknak és persze a versenyzőknek is.


Butiné Kemenczki Anita, a zsűri elnöke elmondta, 6 iskola, 23 tanulója küldött be szebbnél szebb pályaművet.
-Bíró Károly művésztanár, a Tarczy-iskola jogelődjének tanára volt. A természet festője volt, a fáké, a hegyeké, a völgyeké, az ezerszínű vizeké és emellett Pápa városáé. Az a festő volt, aki képein megőrizte a város hangulatát. A Dunántúl egyik leghíresebb akvarellistájának tartották – emelte ki a zsűri elnöke, aki hozzátette, a diákok alkotásai nagyon színvonalasak voltak, nem volt könnyű a legjobbakat kiválogatni. A zsűri tagjai ügyeltek az emberalakok ábrázolására, a sokszínűségre és a látásmódra is.
 A zsűriben helyet foglalt még Németh Klára művésztanár, Sabján Kornélia, a Triotel Kft. ügyvezetője is.
A legjobbak oklevélben, könyvjutalomban és egy apró kis kulcstartóban, egy az olimpia színeibe öltözött paracord emberkét vehettek át. 

 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: