Reagált a Fidesz

Sajtótájékoztatón reagált Bali István Fideszes önkormányzati képviselő Grőber Attila tegnapi közösségi médiában megjelent posztjára. Véleménye szerint Kerti Györgyivel kapcsolatban nem húsz évvel ezelőtti dolgokról van szó, a törvény egyaránt vonatkozik mindenkire és a tegnapi NAV levél nem megoldás minden kérdésre – mondta Bali István. A Magyar Önkormányzatokról szóló törvény szerint minden képviselőnek és minden külsős bizottsági tagnak be kell jelentkeznie a köztartozás mentes adózói adatbázisba. Erről minden érdekelt egy kész nyomtatványt kap, amelyben összefoglalják a tennivalókat, ennek megfelelően a kötelezettségekről megfeledkezni nehezen lehet. Bali István arról beszélt, hogy Kerti Györgyi három és fél hónapja nem tesz eleget a NAV elvárásainak, hiszen december végéig még felszámolás alatt állt a cége. Véleménye szerint a Fidesz csak jogszerű magatartást vár el, ami nem karaktergyilkosság.