Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Régi mesterségek nyomában

Horváth Andrea | 2024.09.27.

A szeptemberi jeles napok közül kiemelkedik szeptember29., Szent Mihály napja, melyet a gazdasági év fordulójaként tartották számon az állattartók, a gazdák. A Huszár lakótelepi tagóvodában ehhez kapcsolódóan régi mesterségekre épülő családi napot tartottak.

 

A székhely óvoda csoportjaiban a napokban sokat beszélgettek az óvónők a gyerekekkel a Szent Mihály nap hagyományairól, mondta Somlai Nikolett Rózsa igazgatóhelyettes. – Szent Mihály azon kívül, hogy mérlegel, de azért az is hozzátartozik, hogy milyen volt a termés, hogy mennyit tudtunk leszüretelni, almából, körtéből, szőlőből. A juhászoknak is egy nagy ünnepe volt ez, hiszen Szent Györgykor fogadták fel őket a gazdák, és Szent Mihálykor kellett elszámolni a nyájjal, hogy hogyan gyarapodott az egész évben.

 

E jeles naphoz kapcsolódva a családi napra több állomásból álló programot állítottak össze az oviban. – Régi mesterségeket hívtunk be a mai délutánra, olyan mesterségeket, amivel a Szent Mihály-napi vásárban megmutatták a portékájukat a mesteremberek, és ezeken tudnak végigmenni a gyerekek a szüleikkel, egy picit meg is ismerkedhetnek a mesterségekkel, hiszen minden óvó néni fog mesélni majd a régi időkről, és különböző kis játékok fogják őket várni.

 

Megjelent például a kovácsmesterség, itt patkolniuk kellett a gyerekeknek, a mézesbábosnál díszítettek, a pékeknél különféle pékárukat kóstoltak, a fazekasoknál vizet hordtak, a takácsmester segítségével karkötők készültek, a kosárfonónál pedig a kosarakat kellett méret szerint sorrendbe rakni, illetve kulcskarikát is készíthettek a családok. Bár idén mindenki korábban szüretelt, azért maradt egy kis szőlő, így a friss préselésű mustot is megkóstolhatták a gyerekek és a felnőttek is.

 

Mindegyik állomás nagy siker volt. Tóth Veronika elmondta, hogy ötéves nagylánya nagyon szeret a Huszároviba járni, szülőként ő is nagyon elégedett. – Nagyon jó ez az óvoda, mindenkinek csak ajánlani tudom. Rendkívül kreatívak az óvónők. Nap mint nap, ahogy jön haza a gyermekem az óvodából, annyi sok élménnyel gazdagodik, és annyi minden újat tanul, hogy én csak köszönni tudom ennek az óvodának ezt.

 

-A családi naphoz sütivásár is kapcsolódott, ehhez az édességeket az óvónők készítették.

 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: