Rendőrautó balesete Pápán

Olvasónktól értesültünk arról, hogy szerdán este a Csókai körforgalomban közlekedési baleset történt, melyben egy rendőrautó is érintett volt. Szerkesztőségünk azonnal megkereste a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletét, hogy pontos információkkal szolgálhassunk az esetről olvasóinknak.
Bartók Judit rendőr századostól a következő választ kaptuk: „Megkeresésére válaszolva tájékoztatom, hogy segélyhívásra indultak Pápára tegnap este fél 9 körül az Ajkai Rendőrkapitányság járőrei, mivel egyidőben két helyszínről is bejelentés érkezett nagyobb létszámú verekedésről.
A rendőrök igyekeztek mielőbb a helyszínre érni, ezért jogszerűen használták a megkülönböztető jelzést, és így hajtottak be az egyik pápai körforgalomba. Ekkor ütköztek össze az ott szabályosan közlekedő személygépkocsival, amiben a jobb első ülésen utazó személy könnyebben megsérült.
A rendőrautó által okozott baleset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a rendőrség.”
Fotó: Veszprém vármegyei rendőrség (Facebook)