Schwenczel-rét – Három éve vehettük birtokba az új közparkot

A Téglagyári út környéke jelentős átalakulásának, a város barnamezős beruházásának részeként a Vaszari út és a Téglagyári út közti, korábban használaton kívül lévő terület új funkciót kapott. A 3,5 hektáros, régen gondozatlan "réten" közparkot alakított ki az önkormányzat, melyet ma három éve, 2021. március 3-án vehettek birtokba a pápaiak.
Az új közpark a koronavírus-járvány árnyékában nyílt meg, így mindenféle ünnepélyes ceremónia nélkül, egyszerűen az építkezéskor felállított kordon elbontása jelezte, hogy ettől a naptól bárki használhatja a hangulatos parkot.
A kordont három éve kora délután bontották el és az akkori tudósításunk szerint "néhány órával később benépesült a terület, kisgyermekes családok, baráti társaságok sétáltak a melengető napsütésben, a játszótér környékén pedig vidám gyermekzsivaj hallatszott."
A parkot tehát gyorsan birtokba vették a pápaiak és a megnyitása óta is sokan jönnek ide sétálni, játszani, szabadidejüket eltölteni.
A fotók a megnyitás napján készültek.