Sokszínű tehetségek a Petőfi színpadán

Kulturális bemutatón csillogtatta meg sokszínű tehetségeit a Pápai Petőfi Sándor Gimnázium. A középiskola életében ez a tanév a 30., ami a Várkert utcai épületben folyik. A bemutatón jelenlegi és volt petőfisek léptek színpadra. Voltak zenés, táncos, verses produkciók, de a színjátszó csoport is készült egy különleges előadással.
Igazából ezt mondhatom, hogy a jubileumi évünk, hiszen szeptemberben ünnepeltük az új épületbe költözésünknek a 30. évfordulóját. A tanév folyamán folyamatosan szervezünk valamilyen programot, amellyel ezt a jeles alkalmat ünnepeljük, így a mai egy olyan kulturális bemutató, egy kis gála volt, amelyen nemcsak a mostani Petőfisek, hanem régebbi diákjaink is felléptek. – mondta el a gimnázium igazgatója.
Bognár Anita hozzátette, vannak olyan gyerekek, akik nagyon könnyen és nagyon bátran bármikor vállalják a szereplést. Ilyen például a legutolsó műsorszámként fellépő zenekar, a PSG Band vagy a táncosok, zenészek. Nyilván vannak olyanok, akik egy kicsit bátortalanabbak, de némi rábeszélés után őket is viszonylag könnyen rá lehetett venni. Azt gondolom, hogy a bemutatón mindenki olyan lépett fel, aki önként gondolta azt, hogy szívesen megmutatja, miben tehetséges.
Néhány öregdiák is meghívást kapott az eseményre, Mészáros Adrián énekelt, Varga Rebeka prózát mondott a Karibi Tánc Egyesület pápai csoportjának tagjai pedig a kubai salsa világából hoztak egy kis ízelítőt a közönségnek. A csapat női tagjai, Karvasné Varga Petra, Farkasdi Judit, Orbánné Nagy Tímea és Varga Rebeka, szintén a Petőfibe jártak.
A kulturális bemutató nem jöhetett volna létre Nagy Dóra tanárnő és Nagyné Egyházi Edina igazgatóhelyettes nélkül. Ahogy az igazgatóasszony fogalmazott, ők voltak ennek az egésznek a mozgatórugói.
A középiskolában négy éve működik színjátszó csoport. A bemutatóra egy különleges előadással készültek a diákok.
Idén mindenképpen valami mozgásszínházas darabot szerettünk volna, mert az egyik tanárunknak igazából ez a specialitása, és mi még az elmúlt három évben nem csináltunk ilyet, úgyhogy igazából ez volt a kiindulópont, és onnantól meg már csak jöttek a leplek, és jött az egész ötlet. A darab különlegessége a szójátékban rejlik, a címben, a csattanóban. Tehát egy nagyon szép motívum fel van vezetve az elején, és a végén pedig lecsattan. – tudtuk meg a csoport két tagjától, Nagy Kírától és Mészáros Lilitől.
A programot a Petőfi zenekara, a PSG Band zárta. A négytagú formáció ABBA dalokkal kápráztatta el a népes közönséget.