Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - SPORT

Sorsoltak a női kézilabda Magyar Kupában

Meronka Péter | 2024.02.05.

A Győri Audi ETO KC a DVSC Schaefflerrel, a Motherson Mosonmagyaróvári KC pedig a címvédő FTC-Rail Cargo Hungariával találkozik a négy között a Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa márciusi négyes döntőjében. Az esemény március 9-10-én Tatabányán lesz. 

Szabó Tamás, a Győri Audi ETO KC nemzetközi és kommunikációs igazgatója leszögezte: a célok világosan le lettek fektetve, szeretnék az MK-elsőséget elhódítani. Kiemelte, komoly az elődöntős mezőny, mivel a bajnokság első négy helyezettje van ott, a rivális Debrecen pedig – amellyel azonos Bajnokok Ligája-csoportban vannak – jól teljesít az idényben.

Ábrók Zsolt, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője hangsúlyozta: remélik, hogy egyre többször át tudják majd lépni a saját árnyékukat és az idénybeli három hátralevő találkozón sikerül a Győr fölé kerekedniük.

Paál László, az FTC kézilabda szakosztályának vezetője kiemelte, szeretnénk megvédeni címüket a Magyar Kupában, ám ehhez rendkívül erős mezőnyben kell diadalmaskodniuk. – Itt majdnem mindegy volt, hogy ki kit kap ellenfélnek – fogalmazott.

Szász-Fejér István mosonmagyaróvári klubigazgató szerint a város számára sporttörténelmi esemény, hogy a klub ott lesz a négy között, így nagy várakozással tekintenek a négyes döntő elé. Az óváriak még nem nyertek a döntőben soha.

Az eddigi kupagyőztesek:

  • 15 alkalommal: Győri Audi ETO
  • 14 alkalommal: Ferencvárosi TC
  • 12 alkalommal: Vasas SC
  • 5 alkalommal: Debreceni VSC, Dunaferr SE
  • 3 alkalommal: Bp. Spartacus
  • 2 alkalommal: Vörös Lobogó Magyar Posztó, TFSE, Bakony Vegyész
  • 1 alkalommal: Bp. Vörös Meteor, Építők KC, Goldberger SE, Bp. Szikra
  • valamint nagypályán 1-1 alkalommal Bp. Vörös Meteor és Bp. Kinizsi




Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: