Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
Egyházaink

Steinbach József lett Balog Zoltán utódja

Horváth Andrea | 2024.04.24.

A Magyarországi Református Egyház XV. zsinati ciklusának kilencedik ülésén Balog Zoltán utódjáról is döntöttek. Egyhangúlag Steinbach József dunántúli püspököt választották meg a Zsinat lelkészi elnökének. Balog Zoltán lemondása után ideiglenesen Pásztor Dániel alelnök látta el az elnöki teendőket. Steinbach József megválasztása mellett a tiszáninneni püspök marad a Zsinat lelkészi alelnöke a ciklus végéig, olvasható a református.hu-n.

A Zsinat újonnan megválasztott lelkészi elnöke hangsúlyozta, hogy alázattal és félelemmel, de mégis hittel és reménységgel áll a feladat előtt. Az elmúlt pár hónapról szólva elmondta, hogy a kritikus időkben mindent megtettek azért, hogy a nehéz helyzetben lévők, a bántalmazottak, a rászorulók ügyét a Jézus Krisztustól tanult szeretettel hordozzák. 

– Személyes vallomásomról néhány szót szintén szabadjon szólni. Nem készültem erre a szolgálatra. Isten megtartó kegyelmében bízva, szeretett egyházunkért vállaltam el a jelölést. Mivel két és fél év van hátra a ciklusból, én inkább az elengedés fázisában voltam már. Mindent igyekszem megtenni, mindent az Úrtól várva, minden testvéremben bízva, kérve az Úr erő feletti erejét; de kérnék támogatást, segítséget, türelmet, szeretetet, mindenekelőtt imádságot. (… ) Személyesen hálát adok Istennek, hogy mindenkor, minden nyomorúságom és gyarlóságom ellenére adott erőt odaadóan szolgálni. A konfliktusok között is vallom a krisztusi szelídség erejét – mondta Steinbach József lelkészi elnök székfoglaló beszédében.

A következő napokban, hetekben Steinbach József rendkívül elfoglalt, de a Püspöki Hivatalból ígéretet kaptunk arra, hogy a közeljövőben interjút készíthetünk a Zsinat most megválasztott  lelkészi elnökével.
 

Fotó: reformatus.hu

 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: