Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Szalagavató a Közgázban

Babos Petra | 2025.01.27.

A Városi Sportcsarnokban tartotta a Pápai SZC Jókai Mór Közgazdasági Technikum és Kollégium a végzőseinek szalagavatóját. Az est során a három osztály vidám, zenés-táncos, az együtt töltött éveket felidéző műsorát láthatták a megjelentek, majd az osztályok keringőztek is.


A szép számban egybegyűltekhez Kádi Attiláné Patus Viktória igazgató szólt, aki kiemelte, a szalagavató egy jeles esemény az életünkben.
-Szívből kívánom, hogy a mai nap szép emlékként maradjon meg számotokra! Rengeteg munka és izgalom áll mögöttetek: gondolok most az évek óta tartó tanulásra, és a szalagavatóra való felkészülésre egyaránt. Holnap új nap virrad, és újabb kihívásoknak kell megfelelni, újabb izgalmak várnak rátok: Hogyan sikerülnek a vizsgák? Felvesznek –e az áhított egyetemre/főiskolára? Hol sikerül elhelyezkedni? Most mégis az ünneplésnek van itt az ideje: Legyetek büszkék arra, amit elértetek, és ne felejtsetek köszönetet mondani családjaitoknak, oktatóitoknak, aki mindvégig mellettetek álltak, segítettek Benneteket -hangsúlyozta, majd hozzátette, a szalagavató bálok hagyománya majdnem kétszáz éves, az 1830-as években, Selmecbányán rendezték az elsőt.
-A szalag több mint egy praktikus eszköz, mely megtart és összeköt. A magyar népviseletben mindig is különleges jelentősége volt: A férfiak kalapját, a nők ruháját, haját ékesítő szalagok „elmondták” viselőjük társadalmi helyzetét, családi állapotát, árulkodtak öröméről, bánatáról. Az a szalag, melyet ma ruhátokra tűzünk aranyszínű évszámokkal mutatja, hogy mikor kezdtétek meg középfokú tanulmányaitokat, és mikor fejezitek be azt. A piros-kék szín nem csak az iskolánkhoz, hanem a városhoz való tartozást is jelzi, intézményünk logója pedig egyértelműen jelzi: a pápai Közgáz végzős tanulói vagytok! Viseljétek büszkén, illetve tegyétek majd el az együtt töltött évek emlékére! A mai este mérföldkő a felnőtté válásotok útján. A szalag emlékeztessen arra, hogy egyre több felelősséget kell vállalnotok. A továbbtanulással, pályaválasztással kapcsolatos döntések érett gondolkodást követelnek. Hallgassátok meg a segítő szándékú tanácsokat, de a végső elhatározást önállóan kell meghoznotok. Bízzatok önmagatokban, ugyanakkor legyetek készek mindig újat tanulni – mondta Kádi Attiláné Patus Viktória.


Végül gratulált a szülőknek és köszönetet mondott a három osztályfőnöknek.
Ezt követően az est fénypontja, a szalagok feltűzése következett, melyet a hagyomány szerint az osztályfőnökök (Karnerné Pethő Katalin, Rózsahegyi Zsolt Tamásné és Kiss Katalin) tűztek fel a maturandusokra. A 2024/2025-ös tanévben a Pápai SZC Jókai Mór Közgazdasági Technikum és Kollégiumban 79 diák kapta meg az osztályfőnökökétől a végzősöknek járó piros-kék szalagot.

Fotó: iskola, Fusz Róbert 

 

 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: