Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Színpadon a Boldogság

Horváth Andrea | 2022.11.25.

M. Varga Vera nagy kedvence az 1965-ös Butaságom története című romantikus vígjáték, melyet Keleti Márton rendezett Ruttkai Évával és Básti Lajossal a főszerepben. Gyárfás Miklós folytatásokban megjelent kisregénye szolgált alapul a remek film forgatókönyvéhez. M Varga Vera elolvasta, s tudta, hogy ezt kisregényt egyszer szeretné színre vinni. Ez tíz évvel ezelőtt történt.

Azóta érlelődött benne a történet, megírta a szövegkönyvet, ő volt a dramaturgja is annak az átiratnak, ami végül a Boldogság címet kapta. Nagy Imre és Pozsgai Balázs, valamint Horváth Orsolya is szívesen vállalták a szereplést M. Varga Verával, az összeszokott színészi játék mindig sajátja a pápaiaknak. A darabot Szabó Szilárd rendezte.

A darab főszereplőjét, Kabók Kati színésznőt mindenki csak úgy ismeri, mint az ország első számú színészének feleségét. Csupa jelentéktelen szerep után végre kiléphet rajongásig imádott férje, Mérey László árnyékából, hogy főszereplőként megformálja a „világ legokosabb asszonyát”. A cselekmény Kati premierjének napján bonyolódik, mely során házasságuk fontos pillanataira emlékszik vissza.

Kabók Kati szerepére alaposan felkészült M. Varga Vera, aki remekül alakítja a szerethető és butának tűnő színésznőt, aki pedig valójában nagyon ügyesen, hiteles naivitással, őszinte szeretettel alakítja a közös életüket. M. Varga Vera elmondta, több ponton is magára ismert az általa megformált karakterben. Szerinte Gyárfás Miklós nagyon jól ismerte a női lelket és gondolatmenetet, a történet időtálló és ma is aktuális. Nekünk nőknek minden korban erősebbnek kell lennünk a férfiaknál – írta Gyárfás Miklós hatvan évvel ezelőtt.

M. Varga Vera régi nagy álma vált valóra ezzel az előadással, mely igazi jutalomjáték volt számára. Remek előadás, sok humorral, még több kedves pillanattal és szeretnivaló szereplőkkel.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: