Szombaton nemzetiségi nap lesz
Ülésezett a Pápa Városi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat. A képviselő-testület jelenlevő tagjai döntöttek a nemzetiségi nap finanszírozásáról és ennek megfelelően módosították a költségvetésüket. A PVCNÖ mindenkit vár az október 14-i cigány nemzetiségi napra, melyet Kupon tartanak.
Az ülésen döntöttek a költségvetés módosításáról, majd egyeztettek az október 14-i nemzetiségi családi nappal kapcsolatban is. A rendezvény 11 órakor kezdődik Kupon, a gyerekeknek Holdosiné Bánhegyi Ildikó tart játékos foglalkozást, s elkezdődik a főzés is, melyre eddig 12 fő jelentkezett.
A tervek szerint készül majd pörkölt, és van, aki grillezést vállalt. Az alapanyagokat szombat reggel vásárolják meg. A jó ebédhez nóta is szól majd, ifj. Kozák János előadásában autentikus cigány dalokat hallhatnak a résztvevők.
Kozák János elnök elmondta, hogy a rendezvény költségeire hatszázezer forintot különítettek el.