Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Szorgos kis kezek díszítették fel a belváros örökzöldjeit

Varga Rebeka | 2024.11.30.

Elérkezett az első adventi hétvége. A város karácsonyfája péntek délelőtt elfoglalhatta méltó helyét a Nagytemplom mellett, szorgos kis kezek pedig azon dolgoztak, hogy a Kossuth utca és a Fő utca kis fenyőit teljes pompájukban csodálhassák meg a járókelők.

A Pápai Városi Óvodák apróságai díszítették idén a belváros örökzöldjeit az óvónénik segítségével, akik időt és energiát nem sajnálva készítették el az idei díszeket.

Idén inkább természetes alapanyagokat választott az óvodánk, így lesznek majd tobozok, csuhé, szárított narancs – mondta el kérdésünkre Somlai Nikolett Rózsa.  A szakmai igazgatóhelyettestől azt is megtudtuk, hogy a héten már mindenhol elkezdődött a Mikulásvárás, hiszen ez a gyerekeknek egy hatalmas élmény, és nagy izgatottsággal szokták várni. Az óvodákban kikerültek a téli dekorációk, a Mikulásváráshoz, az advent időszakához szükséges eszközök, kellékek. Elkészült már valamennyi óvodában az adventi naptár, az adventi koszorú is, valamint dalokkal, versekkel, mondókákkal hangolódnak a gyermekek az ünnepre.

Péntek délután minden kisgyerek kapott a kezébe egy térképet. Ez nagyon izgalmas, mert minden óvodának a saját fája szerepel rajta, hogy melyik bolt előtt keresse, kapnak annyi kis díszt, ahány fát díszítenek, a nagyobb óvodák hat fát díszítenek, a kisebbek négyet. – magyarázta Somlai Nikolett Rózsa.


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.12.17.

      A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: