Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Tábor és kulturális program – Ülésezett a cigány önkormányzat

Pintér-Papp Eszter | 2023.11.27.

Ma délelőtt tartotta soron következő ülését a Pápa Városi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat. A munkaértekezlet napirendjeinek megtárgyalása után a testület közmeghallgatást tartott.

Az ülésen elsőként Benecz Rita szociális és közigazgatási osztályvezető adott tájékoztatást Pápa Város Önkormányzata felülvizsgált Szolgáltatástervezési Koncepciójáról. Az osztályvezető elmondta, a város szociális szolgáltatásainak egészét felölelő koncepciót 2 évente felülvizsgálják.

A képviselők döntöttek a nemzetiségi önkormányzat jövő évi munkatervéről is. A testület mindkét előterjesztést ellenszavazat nélkül fogadta el.

Az ülés után tartott közmeghallgatáson Kozák János, a nemzetiségi önkormányzat elnöke a 2023-as évi tevékenységüket tekintette át. Mint mondta, a testület az év során – a maival együtt – 8 ülést tartott, melyeken – a mai ülésen elfogadott határozatokon kívül – 25 határozatot fogadott el.

A közmeghallgatáson elhangzott az is, hogy a cigány nemzetiségi önkormányzat idei évre benyújtott pályázatait a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő forráshiányra hivatkozva elutasította, azonban saját forrásból júliusban nyári tábort szerveztek Csopakra, 15 gyermek számára.

A csatkai zarándoklat hagyomány a pápai cigányság körében, az idei évben egy busz indítását tudta támogatni a nemzetiségi önkormányzat.

Október közepén Kupon, a művelődési házban rendezték a roma nemzetiség hagyományainak, nyelvének ápolását, a roma nemzetiségi identitás erősítését szolgáló kulturális rendezvényüket.

Az elnök végül két pályázat benyújtásáról is beszámolt. Az egyik pályázat egy program megvalósítását célozza, a másik pályázat informatikai fejlesztést tesz lehetővé. 

 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: