Találkozó több mint 40 év után
1979-ben egy erkeles diákokból álló néptánccsoport lehetőséget kapott arra, hogy fellépjen Franciaországban egy világfolklór fesztiválon. A táncosok zenekari kísérettel szerepeltek, s nagy sikert arattak, számos francia lap kiemelte produkciójukat. Felkészítőik voltak Novák Ferenc és Foltin Jolán, neves néptáncpedagógusok. A csoport tagjait most találkozóra invitálják.
Volt egyszer Pápán egy diákokból álló néptáncegyüttes – kezdődhetne így a mese, ám ez a bevezetés nem különleges, hiszen Pápán a néptáncnak komoly hagyományai vannak. Azonban ez a csoport, melyről most szó van, 1979-ben jött létre egy külföldi vendégszereplésre. Franciaországba utaztak az erkeles diákok – mesélte Heizer Zoltánné igazgató, az iskolatörténet alapos ismerője. Varjú Dezsőnét, az akkori igazgatót is kérdezte erről a programról.
– Három hétig voltak ők Franciaországban, nagyon-nagyon sok helyszínre vitték el jó hírünket, az iskola, a város, az ország jó hírnevét. Amellett, hogy jól érezték magukat, nagyon-nagyon feszített volt a tempó, mert ahogy olvastam a könyvekben is, s ahogy mesélte Kató néni, sok fellépésük volt, nem ritkán a késő esti órákba nyúltak ezek a bemutatók, de mindenhol nagy sikert arattak.
Az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolában ma is fontos szerep jut a néptáncnak, ez az elődök öröksége, emelte ki az igazgatónő: – Mint az utódintézmény intézményvezetője, úgy gondolom, hogy ilyen hagyományokat feltétlenül őriznünk kell. Én nagyon-nagyon örülök, hogy ezeket a hagyományokat tudjuk folytatni. Az öt testnevelésóra egyikén nálunk minden osztályban, függetlenül attól, hogy normál tantervű vagy zeneis osztályról van szó, néptánc oktatás zajlik, és bízunk benne, hogy hátha lesz még egyszer egy genati fesztivál, vagy esetleg egy felkérés, ahol mi is nagyon szívesen részt veszünk.
A csoport vezetője a felkészülés során Lendvai Ernőné volt, de munkáját segítette Novák Ferenc is. Több alkalommal itt járt Pápán feleségével, Foltin Jolánnal, és szakmai szemmel csiszolgatták a produkció kialakulását. Novák Ferenc a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel-díjas koreográfus volt, ezért nagy dolog volt, hogy Pápára is eljött segíteni az erkeles diákokat. Sajnos ő 2024-ben elhunyt – ezt már Némethné Farkas Nóra, a Bartók Béla Zeneiskoláért Alapítvány kuratóriumi tagja meséli.
– Hoppál Péter, aki évekkel ezelőtt a kultúráért felelős államtitkár volt, jól ismerte Novák Ferencet. Megígérte a családnak, hogy felkutatja és dokumentálja, közkinccsé teszi a neves néprajzkutató munkásságát. És hogy hogy kerül ide a pápai Bartók Béla Zeneiskoláért Alapítványhoz ez a téma, nos így zárul be a kör. Hoppál Péter édesanyja kiváló hegedűtanár volt a Bartók Béla Zeneiskolában. S ő volt az, aki ennek az 1979-es néptánccsoportnak a zenekarát szakmailag felkészítette.
H. Nagy Zsuzsanna nevéhez fűződik a zeneiskola alapítványának létrehozása is, mely most egy kéréssel fordul az egykori táncosok felé. Szeretnék, ha az alapítvány címére elküldenék az elérhetőségüket, hogy Hoppál Péter tudjon egy összefoglaló méltatást készíteni Novák Ferencről. A táncosok jelentkezését a zeneiskolaertalapitvany@gmail.com e-mail címre várják.