Te részt vennél az olasz kígyófesztiválon?

Tudod mit jelent, ha valaki ofidiofil? Rettentő módon vonzódik és szereti a kígyókat. Ennek a szöges ellentettje az ofidiofóbiás ember, aki viszont irtózik a látványtól, akár már egy fotón megjelenő kígyótól is a hideg rázza. Nos, a cocullói május elsején tartandó fesztivál egyenesen az ofidiofilek Mekkája, ugyanis megannyi kígyóval ünneplik az Abruzzo tartományban Szent Domonkost, aki megtisztította a környéki szántóföldeket a rengeteg tekergő hüllőtől.

Több teória ismeretes, hogy mégis miért és mikor alakult ki ez a szokás Cocullóban, ezek közül néhányat meg is osztanánk. Időszámításunk előtt 3000 környékén a területen élők egy úgynevezett Angitia istennőt imádtak, neki pedig a kígyó volt a szimbóluma. Ezért eleve kígyóajándékokat mutattak be neki, hogy az istenség megvédje őket a farkasok és medvék támadásától, a maláriától és ironikus módon a kígyómarástól. A következő történet i.e. 700-ra datálható: a környékiek az elszaporodott kígyók miatt panaszkodnak, inváziónak fogták fel a hüllők jelenlétét, nem tudták földeiket művelni. Apollo tiszteletére a falubéliek az istenség szobra köré fonják fel a befogott kígyókat, azt remélve, hogy ettől majd megszelídülnek és folytathatják a gazdálkodást.

Egy viszonylag újabbkeletű história szerint a 11. században roppant módon elszaporodtak a kígyók az abruzzói földeken (ahogy már ezt a múltban is tapasztalták) és a megmentőjük végül Szent Domonkos lett: az ő közbenjárásával térhettek vissza a szántóföldekre, mert megszelídítette az állatokat.

A jelenkor fesztiválja komoly koregográfiára épül. Cocullo kis templomában reggel szent misét tartanak, ahol a kis harangokat, csengettyűket saját fogukkal szólaltatják meg a helyi lakosok. Ez majd megvédi őket az egészéves fogfájástól. Majd megáldják a termőföldet és előveszik Szent Domonkos fából készült szobrát. A szoborra aztán felfűzik a kígyókat, vagyis beborítják Szent Domonkost azokkal a hüllőkkel, akiket a földeket fogtak be. Ezután kezdődik a nagy vonulás, szobrostul, kígyóstul, végig Cocullo szűk utcáin.

Klarinéttal és oboákkal a fúvósok mennek elöl, aztán hagyományos népviseletbe öltözött hölgyek és a csuhás papok is a menet részei. Utánuk a csipkés öltözetben menetelő fiatal lányok következnek, akik a ciambelli nevű fánkszerű süteményt viszik magukkal, leghátul pedig a szent szobra, a már „szelíddé vált” kígyókkal. Így érkeznek vissza majd a kis templom elé és legalább 10 perces tűzijátékot tartanak, hangosan, fényesen, örömködve. A kígyókat természetesen visszaengedik a természetbe, ha már vége a „fellépésüknek”.

A turistáknak szól utána a nagy zabálás: a helyi éttermek porchettás paninit és bort kínálnak. Mivel az ünnepség maga déltől egy másfél óráig tart, ezt követheti az estébe nyúló evés-ivás is.