Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORT

Téged is vár a Pápai SE!

Haraszti Gábor | 2023.02.10.

Az egészséges életmódra nevelés, a sportág megszerettetése és az utánpótlásbázis növelése céljából várja leendő ifjú tagjait a Pápai SE.

A Várkertfürdőben a hét három napján külön edző foglalkozik a 9-10 éves gyerekekkel, akik amellett, hogy elsajátítják a vízbiztos úszást, játékos formában megismerkednek a vízilabda alapjaival.

– Az előkészítő korcsoporttal Korpics István foglalkozik, jelenleg 12-en járnak a heti háromszori foglalkozásra – tájékoztatott Cseh László, edző. – Főleg 2012, 2013, 2014-ben született gyerekek vesznek részt az edzésekben, mindenki tudott ugyan úszni, de nem megfelelő technikával, ezért azzal kezdtük, hogy az úszástechnikán javítottunk, ezen kívül arra törekszünk, hogy minél erősebbek legyenek a gyerekek, ehhez deszkát, lábtempós és labdás gyakorlatokat használunk, persze a játék sem maradhat el, a lövőfalat is rendszeresen igénybe vesszük. Szeretnénk, ha ez a 12 fős létszám legalább húsz főre nőne, ezért minden különösebb követelmény nélkül várunk minden érdeklődőt, akár csak megnézni azt, hogy hogy néz ki egy edzés.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: