Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
Egyházaink

Télen sem maradnak el az alkalmak

Horváth Andrea | 2023.10.15.

Ma tartották az öreghegyi Szűz Mária Isten anyja-kápolna búcsúmiséjét. Szabó Zoltán atya a hálaadó szentmisén emlékezett az építőkre, a jótevőkre, illetve a 2019-ben elhunyt, az Öreghegyről indulva szép pályát befutott Nemcsics Antal festőművészre is, akinek három freskója és keresztúti képei láthatók a kápolnában. A búcsúi szentmisén a Szent Anna Plénánia kórusa is szolgált.

Az atya felidézte, hogy az imahelyet 1950-ben szentelték fel a Szűzanya tiszteletére. Nemcsics Antal 1951-ben készítette el a festményeket, de idővel az oltár- és stációképeket lemeszelték. Aztán 1999-ben, az ötvenedik évforduló előtt önzetlenül és méltón újrafestette az alkotásokat. 

 Szabó Zoltán atya hozzátette, hogy a kápolnába az államosított kórház megszüntetett kápolnájának berendezései – gyóntatószéke és padjai – kerültek. Az ősök hitéből merítettek erőt és bátorságot a templom építői, hisz abban az időben a templomokat inkább bezárták, ellehetetlenítették a közösségeket, gyülekezeteket, ám az öreghegyiek hűek voltak hitükhöz.

Az atya biztatta a híveket, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt az öreghegyi kápolna minden hónap harmadik vasárnapján tartandó szentmiséin, bevonva a hegyre azóta újonnan költözőket, fiatalokat is. Mint mondta, tavaly lezárták télre a kápolnát, most azonban nem lesz szünet, minden hónapban megtartják az imaalkalmakat.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: