Terematlétika: Folytatódott az Erkel jó sorozata

A 2014-2015. évben születettek számára rendezték meg az általános iskolák újabb terematlétika-bajnokságát. Az első forduló után a másodikat is az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola csapata nyerte.
Az atlétika-bajnokságon a Pápai Sport Nonprofit Kft. szervezésében négy héten keresztül a pápai általános- és középiskolák versengenek a helyezésekért. A második alkalmon ismét öt iskola több mint félszáz diákja vett részt a feladatokban. A versenyszámok között ezúttal is 60 méteres sprint, váltófutás, helyből távolugrás, bordásfalra szökdelés, medicinlabda-lökés és célba dobás szerepelt.
Az I. korcsoportosok versenyét múlt héten az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola nyerte, mely ezúttal is a legjobbnak bizonyult, az Ungvári Zsófia, Polhammer Zelina, Pusker Emma Janka, Tihanyi Emma, Pap Lilien, Havasi Ábel, Szaniszló Martin, Kiss Levente, Peidl Berárd, Tóth Áron alkotta csapat négy számot megnyert, kettőben pedig második lett. A második helyre a Szent István futott be, harmadik a Munkácsy lett. A Tarczynak ebben a fordulóban a negyedik, a Weöresnek az ötödik hely jutott.
Mindez azt jelenti, hogy összesítésben értelemszerűen az Erkel áll a rangsor élén, a második helyen holtverseny van a Munkácsy és a Szent István között, őket követi a Tarczy és a Weöres.