Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Több mint mobilokra fájt a foguk!

Császár Dóra | 2025.01.24.

Többszöri, jelentős értékre elkövetett lopás miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a négy férfival szemben, akik egy hazai műszaki áruházlánc üzleteit kiszemelve követtek el betöréseket 2023 őszén, Budapesten és Veszprémben.

A vádirat szerint egy 44 éves várpalotai férfi tervelte ki a bűncselekményeket és bírta rá társait, hogy betörjenek az áruházakba és műszaki cikkeket tulajdonítsanak el. A férfi gondoskodott az elkövetéshez szükséges eszközökről és ruházatról, majd autójával a helyszínre szállította társait és a közelben várt rájuk.

2023. szeptember végén egy budapesti üzletet szemeltek ki, ahova a 25 és a 40 éves bűntársa kísérte el a férfit. Előbb csak terepszemlét tartottak, majd hajnalban újra megjelentek a helyszínen, és a két férfi fejszével próbálta betörni az üvegportált, azonban nem tudtak elég nagy rést ütni rajta, ezért elmenekültek. Egy hónappal később azonban újrapróbálkoztak. A 44 éves vádlott a 25 éves társát és egy 42 éves férfit vitt magával, akik ez alkalommal már bejutottak az üzletbe. Azonban a riasztó megzavarta őket, ezért sietve távoztak, de így is mintegy 420 000 forint értékű műszaki cikket vittek magukkal.

A négy vádlott egy hét elteltével az üzletlánc veszprémi üzletét vette célba. A szervező ez alkalommal is az autóban maradt, míg társai fejszével betörték az üveget, és a nyíláson át bejutva mintegy 4 630 000 forint értékű műszaki cikket, zömében mobiltelefonokat, tableteket, okosórákat pakoltak a magukkal vitt két műanyag zsákba. A helyszínre érkező  rendőrautó fényét látva a három férfi kifutott az üzletből, a zsákokat pedig a bolton kívül hátrahagyva elmenekült. Az eltulajdonított termékek visszakerültek, de a kár csak részben térült meg, mert közel másfélmillió forint értékű árucikk megrongálódott, ezen túl a betöréssel és az üzlet vitrinjeinek megrongálásával is több mint 700 000 forint kár keletkezett.

 Az ügyészség a vádiratában az elkövetőkkel szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a Veszprémi Járásbíróságnak. 

Illusztráció: Sofia Terzoni képe a Pixabay -en.

 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: